1959. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

113

/vweufc*-*1 1 te - ’ Helytelen volna, ha igy vs&üsa, Ismétlem, hogy ezt a dolgot megnézzük, és ha hiba van, azt korrigálni kell. Egyben megnézzük azt is, hogy a jövő évben szabad-e ezeket felszámítani. Kaptunk 13.5 százalékot akkumulációban, 18 százalékra tel­jesítettük. zeptem.ber 20-ig 8.3 millió forintot kollaudáltunk visszás Ha megkérdezné tőlem a végrehajtóbizotts*g, hogy hogyan, - hát meg nem engedhető sz m.lázások voltak? Nem, törvényes volt a számlázás, azonban a villa lat oknak az átárazás következtében lehetőségük volt arra, hogy három különböző rat számítsanak fel, és a v-Halatok min­dig a gazdaságosabbat vették. Amikor tüzetesen megvizsgáltuk, vissza­hívásra került belőle 8.3 millió forint. Ez is tisztulása már az uj árrendszernek. Maradt 16 százalék, tehát közeledünk ahhoz al helyes arányhoz, amelyet terveztünk, beütemeztünk. Lelkes elvtárs a felszólal sábq^felhívta a figyelmünket arra, hogy a nyereségek kifizetésével kapcsolatban óvatosságra van szükség. A pénzügyi osztályon Kassai elvtársnál is beszéltünk erről. Minden évben meg szoktuk nézni, hogy mit fizetünk ki. Ebben az évben sokkal nagyobb körültekintéssel fogunk eljárni a nyereség-részesedés kifizetésénél, és rr.eg fogjuk vizsgálni, hogy mire engedjük meg a visz­szafizetést. Ezt szeretném a végrehajtóbizottsugnak bejelenteni. * Szeretnék még Veres elvtársnak 's az elvtársaknak valamit jelenteni: lazun terveztünk. Legyen szabad a kongresszusi versennyel kapcsolatban elmondanom, hogy összehívtam az összes főkönyvelőket, pórt- és szakszervezeti megbízottakat, leültünk e3 tárgyaltunk: lo millió 960 ezer forintra tettünk felajánlást, és hét hónap után ! 20 millió 760 ezer forintot jelentettem a Budapesti Pártbizottságnak, az uj árak tekintetbevételével, a régi -.ron ez több, mint 13 millió forintot tesz ki. Tehát az egész vére szóló 10 millió 960 ezer forin­tos tervet vállalataink fél év alatt teljesítették. Annakidején, ami­kor foglalkoztunk a kongresszusi verseny felajánlásaival, megrágtunk L--------­- 16 - ^ rt

Next

/
Thumbnails
Contents