1959. augusztus 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

252

I- éo ­f reális lehetőséget, nem tudott nekünk sokat segiteni. Az a hely­zet, hogy 8.5 millió körüli összeggel több pénz áll rendelkezésre a szövetkezeti lakásépítkezésekhez, mint amennyit papírforma szerint fel tudunk használni. Ez .a lakásmérleg és a jövő évi átadások kérdésén nem sokat változtat, sőt bizonyos előnyöket is jelent, mert kb. lo mil­lió forint hiány mutatkozik az állami lakótelepeknél, ahol egy jelentős többletátadási lehetőség van, tehát a lakások száma növekedni fog és kisebb százalékos készültségi fokkal megyünk át 196o-ra. Szövetkezeti vonalon azonban a XIX. kerületi beinditással valamit be tudunk hozni, nem 4o, hanem 3o ft-os készültségi fokkal fogunk átmenni 196o-ra. £zek kezdeti nehézségek. Azt a következtetést vontuk le ebből, hogy sokkal nagyobb mértékben kell előkészíteni a szövetkezeti lakásépítést még akkor is, ha kisebb a tervszám. Még azt is meg kell mondani,- hogy a végleges jövő évi lakásépítési szám nincs meg. Csodák azonban nincsenek és ezért kalku­lálni tudunk, mert kb. 53oo-55oo lakás az, ami Budapesten állami erő­ből^ és áll:mi támogatás révén elkészül. A Tervhivatal sem fog ennél nagyobb számot adni, s .azt, hogyan oszlik meg az arány9zám az állam, a szövetkezete’: és sz OTP között, valószínűleg ? VP-re fogják bizni, Kényes kérdés lesz ez, ugyanis jelenleg háromfajta lakásépítkezés fo­lyik Budapesten: lakásleválasztás, tetőtérbeépités és magánosok OTP- kölcsone révén, az utóbbit egyelőre nem veszem fi yélembe, mert ott a tanácsnak csak támogató szerepe van, mig a többi esetekben aktiv. Van tehát állami, OTP és szövetkezeti épitkezés. Az idei ar'Ínyok itt vannak íúszámitv”, a jövő évi arralr.yokból annyit tudunk, hogy 3ooo lakás megy át 6o-ról 61-re. Ha a szövetkezeti lakások száma nagymértékben emelkedik, ez történhetik az OTP és az állami lakások rovására. Csikeszné : Aprói, van szó, ami 196o-ra befe­jeződik? Bartos : Most az OTP-oröklakások jelentik a nagy kérdőjelt, mert nem biztos, hogy ennyi pénzt kap jövőre az OTP, lehet, hogy akkor a szövetkezeti lakásépítkezés fog megemelkedni, s a 3o73 állami lakás lesz kevesebb. Tudniillik az OTP-lakások magasabb színvonaluk és nagyobb költségeik miatt nem nagyon vihetők át szövet­kezeti vonalra, tehát ott majd fékezni kell és esetleg áthúzódik az épitkezés 1961-re. Emelni kell az állami lakótelepek és a szövetkeze­tek építkezését. A szövetkezeti vonalat legkönnyebben az állami lakó­telepeken tudjuk emelni, elsősorban a Mária Valéria-telepre gondoltunk, ahol akár 4oo lakást is lehet teremteni, a he]vés arányok kérdését, I L tel •Miaté t *#»**. 'tété

Next

/
Thumbnails
Contents