1959. augusztus 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
30
/ i- 7 — lévő szállodai építkezések, illetve felújítások befejezését fokozottabb ütemben bonyolítsák le. Ezen túlmenően biztosítani kell, hogy Budapest környékén lévő üdülőhelyek felhasználásával a külföldiek eIhe Iyezésére is alkalmas férőhelyek számát bővítsük. Az ezévl Vásár befejezése után néhány baráti ország, több tőkés állam kereskedelmi képviselete és néhány tőkés vállalat bejelentette, hocy az l96o. évi Vásáron nagyobb pavII Ion-teret kíván IgénybevennI. Előfordulhat az Is, hocy néhány tőkés állam kollektív pavillon formában kiván megjelenni a Vásáron. Megítélésünk szerint « Józan mértékletesség haláráig nekünk ezeket a többlet igényeket ki kell elégítenünk, lehetővé kell tenni - a magyar küIkereskedeImi érdekek szem előtt tartásával - olyan nyugati tőkés vállalatok megjelenését, amelyek az idei Vásáron nem vettek részt. wzeknek az Igényeknek a kielégítéséhez természetesen pavillontér Is szükséges. Ennek a pavillontér- nek az előteremtését két utón gondoljuk biztosítani: a./ a magyar ipar részére az Ideinél kevesebb p*v11 lontért kivánonk adni; b./ szükség esetén a Város IIgetben állítanánk fal néhány ezer m2 alapterületű olyan pavl Ilont, amelynek a Lágymányos-! vásár terűfetrq való átvitele nem ütközik nehézségbe. Szükségesnek tartjuk, hogy a II. pontban feltüntetett problémák tisztázására, illetve a különböző tárcaérűekck egyeztetésére a Vásárbl- zottság elnöke megbeszélést folytasson a Gazdasági Bizottság elnökheIyetteséveI. A. VásárbI zottság az l96o. évi Vásárra való J« lentkezés batáridejét 1959. november hó l.-ében állapította meg. Ez a határidő lehetővé teszi, hogy a következő évi Vásárra a szükséges beruházások és rendezési munkák szervezetten, gondos előrelátással elkéazü I Jenek. Az lc6o, évi Vásár e I őkés-zii let I helyzetéről novemberben a Végrehajtó- bizottságnak Jelentést teszünk, A fentiek alapján az alábbi határozati Javaslatokat terjesztjük elő: : . ./. Zo i_---------------------------------------------------------------------------------------------------------------j .tété *