1959. június 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

110

i v (3) Az alsó rakpartokon lévő építményeket csak gáztüzeléssel és csak gáz- vagy villanyfűtéssel, illetőleg a rakparton kívül elhelyezett tüzelőberendezésből odavezetett fűtéssel szabad ellátni. (4) A (3) bekezdés alatti rendelkezést az építésügyi hatóság fel­hívására a már meglévő építményeknél is végre kell hajlani. Csónakhúz. 215. §, (1) Csónakház a Szabályzat szempontjából akár a parton épült, akár vízrehelyezett olyan építmény, amely a csónakok tárolására szolgáló csónakszínt és az annak használatával összefüggő egyéb helyiségeket (irodát, öltözőt, hálóhelyiséget, őrlukást, kisebb javító­műhelyt stb.) foglalja magában. (2) Csónakház létesítésére csak azokon a helyeken szabad épitési engedélyt adni. amelyeket az építésügyi hatóság a rendezési tervek figyelembevétele alapján az érdekelt egyéb hatóságok meghallga­tásával erre a célra esetről-esetre ki jelöl. Közhasználatú helyiségek, építmények és felszerelések. 21«. §. (1) Közhasználatú helyiségek, építmények és szerelvények köz­területen való megépítésére az építésügyi hatóság az engedélyt az elsőfokú közlekedésrendészeti hatóság hozzájárulásával adja meg. Az engedély csak ideiglenes lehet. (2) Az építésügyi hatóság az építési engedély megadása elötl szükség esetében megkövetelneti a közterület általános elrendezési és egységes beépítési tervének előzetes bemutatását. Azonos kivitelű építmények, szerelvények közül azonban csak az egyiknek a terveit kell bemutatni. (3) Közműhöz tartozó, továbbá közérdekű vagy közszolgálatú építmények, szerelvények egy-egv fajtájára az épitésügyi hatóság az engedélyben megszabhatja az építés feltételeit és kiviteli mód­ját. Ez nz engedély nem mentesíti az építtetőt az < 1) bekezdésnek megfe­lelő esetenkénti építési engedély megszerzésének kötelezettsége alól. (4) Közterületen, illetőleg közforgalmi célokat szolgáló terüle­ten árusításra szolgáló létesítmény felállítása csak ideiglenes hatálv- lyal engedélyezhető. A létesítmény alanterülete általában a 20 m'-t. a tetőéi magasabb a 3.50 m-t nem haladhatja meg. A létesítményt a hatóság előírásainak megfelelő kivitelben kell készíteni. (5) Az (1)—(4) alatti rendelkezések hatálya kiterjed olvan léte­sít ménvekre is. amelyeket csak a napi árusítás idejére állítanak fel. ((5) Az építésügyi hatóság folvamatosan köteles a már meglévő építményeket, szerelvényeket abból a szempontból megvizsgálni, hogv azok forgalmi és városképi, valamint egészségügyi érdekekre fi­gyelemmel továbbra is fenntart hatók-e. Ha a hatóság megállapítása szorint ezeknek eltávolítása szükséges, az ideiglenes hatállyal adott építési engedélyt azonnal vissza kell vonni és el kell rendelni az érát • ménv azonnali eltávolítását. Határozott időtartamra adott engedély esetében az építmény, szerelvény eltávolítását az időtartam lejárta­kor kell elrendelni. 00 l r j tt i&bmmm * *»*•*»*-

Next

/
Thumbnails
Contents