1959. május 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

77

Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Munkaügyi osztálya * I Megtárgyalva: Tárgy: A Fővárosi Tanács VB ren­a szakszervezetek budapesti delkezésére bocsátott 195S. szakmaközi bizottságával és évi nunka-, védő- és egyen­a mellékletben felsorolt ruhakeret felosztása* 1 \ \ T, Végrehajtó Bizottság ! V m A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 17A958./II ,21./ szám;. rendelete szabályozza a nunka-, védő- és egyenruha jut tatás kérdéseit. Ennek meg­felelően a nagymértékű szennyeződés és nagyfokú ruhái ehasználódásnak kitett m;n ka kö rö kben nunkaruhát, egészségi ártalmak esetén, valamint közegészségügyi érdekből pedig védőruhát kell adni a dolgozóiak. A min karú ha ellátásban részesítendő munkaköröket - a miniszternek a szakszervezettel egyetértésben kiadott irány nun ka köri jegyzéke alap­ján a vállalat, intézmény vezetője az üzomi tanáocsal, illetve a szak- szervezeti bizottsággal egyetértésben jelöli ki, A védőruha juttatást az egészségi ártalmak figyelembevételével a rdni3Zt»r állapítja meg, melynek betartása kötelező. Az egyenruha juttatást a már érvényben lévő egyéb rendelőik határoz­zák meg. A minka-, védő- és egy enruhajutt a tutira fordítható összeget a Kormány ávento, népgazdasági szinten határozza meg. Ezt az összeget a Gazda­sági Bizottság bontja le az egyes 3zakninisztériumokra A miniszté­riumok az illetékes szakszervezeti központokkal egyetértésben álla­pítják meg az irányításuk alá tartozó egyes szervek /:vállalatok, in­tézmények:/ éves beszerzési kerot't. A vállalatok ezen keretből elsősorban a védőruha ellátást kötelesek biztosítani, a fennmaradó össsepvt - a helyi adottságok figyelembe­vételével - munkaruha juttatásra fordítják. 1958# évben a Fővárosi Tanáos VB. nun'za-, védő- ás egyenruha beszer- 1 zési koretet csak a Közmű és Szolgáltatási, Házkezelési, Épité3i Igaz­gatóságok, a VII, Mezőgazdasági osztály, a VIII. Városrendezési és Építészeti osztály irányítása alá tartozó vállalatok, illetve intéz­mények, a Fővárosi Tanács VB., a: I.-7XTI. kerületi tanácsok vb., valamint közvetlen a VB. irányítása alá rendelt egyéb szervek részére kapó 11. Tf4 •'-I I * **» tétét

Next

/
Thumbnails
Contents