1958. november 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
134
Kassai* Előzőleg én szeretnék e/i.v bejelentést tenni. Két héttel ezelőtt tárgyaltuk a Népi Ellenőrzési Bizottság jelentése alapján a ezikvizeaeic-Adócsalásdnak kérdését. A VB, határozatot hozott arra, hogy az adórendszer megváltoztatására nézve intézkedjék a pénzügyi osztály. Ezzel kmpdaolatban jelentem, hogy iráaon és szóbeli tárgyalások folynak a Pónzügyminisztériummal. A másik határozat értelmében a Népi Ellenőrzési Bizottság anyaga alapjfin a pénzügyi apparátusnak kell biztosítania azt, hogy a mintegy 3o milliós csalás ellenértéké befolyjék és erre megfelelő intézkedéseket kell tenni. Ezzel kapcsolatban jelenthetem, hogy az ügyészséggel, a KlOSZ-azal és a NE3-bel folytatott tárgyalások alapjfin a pénhügyi apparátus azon a cimen, ahogyan a NEB a vizsgálatot lefolytatta, pillanatnyilag nem Írhatja elő az adót azért, mert nem tudja bizonyítani a csalásnak a tényét. Ilyen nagymérvű adóalaphiány másként nem képzelhető el oaak csalással, a csalásra vonatkozólag pedig a pénzügyi apparátus nak nincs módjában nyomozást lefolytatni. Megkerestük a 31 társadalmitulajdon-védelroi osztályát, amely a feljelentőt átvette a feltételezett csalásra vonatkozólag. . _______________________tor____________________________________________ ■*' A&aM0000 * ***»*•■ «imm J - 44-45 - ^