1958. július 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
51
_2_ ' I 300{, 000. -Ft-ot bizt sit ott 1 rima ly nők egy része /mintegy 72* 090* - Ft. / az állóeszközök ellenértékéként, többi része pedig a szövetkezet által kísérletezésre valamint alapítási és átszervezési költségre felhasznált összegek térítéseként k© ül kifizetésre, A szénpor brikett ezé se azon túlmenően, hogy mint helyi hulladékanya*' gok feldolgozása, kifejezetten hjlyi ipari feladat, fontos népgazdasági érdeket szolgál azzal, hogy az egyébként felhasználhatatlan és komoly tárolási nohézségekot előidéző szénporból jelentős szénc- nergia termelését teszi lehetővé. Az O.T. által rendelkezésre bocsátott összeg a részletesen kidolgozott programm szerint, elegendő a szükséges beruházások megvalósításához. A tevékenységet a Javitóipari Tröszt irányítása alá tartozó Főv. III. Javitóipari Vállalat keretében kivánjuk megvalósítani. az átvétel körűimén, sit a Végrehajtóbizottság határozatától függő érvénnyel felvett előzotes jegyzőkönyv rögzíti, amely szerint az átvevő vállalat somilyon vonatkozásban nem jogutódja a fölszámolás alatt álló szövotkozotnok. Javasolom, hogy a tovdkenysóg átvételéhez, amellyel a Könnyűipari Minisztérium is egyetért, a Vógrohajtóbizottság járuljon hozzá* II. A Fővárosi Szervestrágyagyüjtő éo Kereskedelmi Vállalat dolgozóinak kóréséro a Budapesti Vegyesipari Tröszt előterjesztést tett a vállalat elnevezésének "Fővárosi Talajerőgazdálkodásí 03 Értékesítési Vállalat "-ra való megváltoztatására. A névváltoztatást a következők indokolják: L javasolt elnevezés az Állami Vállalatról szóló 1950.ovi 32. tvr- bon foglaltaknak megfelelően - a jelenlegi elnevezéssel egyenértékűen, fogalmazás szempontjából pedig a szocialista gazdasági életben használatos kifejezésmód alkalmazásával — határozza meg a vállalat tevékenységét; azonos tevékenységet folytató negyei vállalatok nagy többsége már hasonlóan megfogalmazott elnevezéssel működik; a vállalat dolgozóit a különböző hivatalos eljárásaik során általánosan tapasztalt megjegyzések érthetően sértik és elkeserítik* A felsorolt indokok alapján javasolom, hogy a Végrehajtébizottság a vállalat dolgozóinak kérése alapján a vállalat elnevezésén a- a •. változtatását határozat4lag mondja ki0 V/f L J