1958. június 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
130
- 58 fe VadkertyíA forintösszeg megmarad a fejlesztés elhalasztása miatt. A pénzügyi osztály olyan rendelkezést adott ki, hogy uj feladatokat nem szabad megvalósítani addig, amig a költség- vetést nem hagyták jóvá* Azért nem tudtuk eddig megvalósítani a feladatokat, mert a költségösszeg bizonytalan volt. Most, hogy a takarékossági rendelet megjelent, végre tudjuk hajtani az intézkedéseket. Minthogy kisebb összeg áll rendelkezésünkre, az ütemezésben bizonyos lassúságot kell elérni, mert különben nem tudunk 2 millió forintot az évvégéig megtakrjiritani. Valóban, ez nem takarékos- ság, hanem a fejlesztés elhalasztása. E 1 n ö k: Emiatt egy csomó beteg kénytelen lesz várakozni. Ez nem helyes dolog. Dezséry: Bocsánatot kérek, ha műsoron kivül felszólalok, - de mégis helytelen dolog ez, mert e$U áll elő az az erkölcstelen helvzet, amit a nép is észrevesz. MoBt az egyik oldalon be fogják adni a jelentést, hogy a fejleszt 'si tervünket végrehajtottuk, holott nem hajtottuk végre; a másik oldalon beadják a jelentést, hogy takarékoskodtunk, pedig nem takarékoskodtunk, hanem bizonyos, % a tanacs által megszavazott fejlesztési tervet rosszul hajtottunk végre. Minden osztály, minden szervezet itt sikert jelent, pedig végeredményben beeBabjuk népünket, magunkat. Ez helytelen dolog. Elnök: Teljesen helytelen dolog. Nagyon büszkék nem lehetnek erre, Szabó elvtárs. Szabó: Határozottan állítom, hogy ha a fejlesztéseket a kormányrendelet nem szigorította volna meg olyan értelemben, hogy az uj feladatokat - vagyis azokat, amelyek a tavalyi költségvetésben nem szerepeltek - csak a költségvetésnek az országgyűlés által történt jóváhagyása után lehet megindítani, állítom, hogy akkor sem tudtuk volna ezeket az összegeket felhasználni, mert nem tudtuk volna 1 OTOTj 1 *mm * -**•