1958. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

260

I . t hmwmmfmsm j fe - 47 - I üdülőn túli pontig fogjuk járatni szintén szombati és vasárnapi napokon. Ezáltal elérjük azt, hogy az esztergomi vasúttól egé­szen a fővárosi üdülőig nyáron, a szombati és a vasárnapi napo­kon lesz autóbusz-közlekedés. Azon felül pedig beállítjuk a má­sodik révátkelő járatot is az újpesti lakosság részére, hogy ne legyen kénytelen a hidon át gyalogolni. Hangsúlyozom, hogy szük­séges ez a rendezési terv, azonban nem tudunk 15 milliós beruhá­zási keretet a 3 éves tervbe utólag belepréselni, - ds ezért kérem a végrehajtóbizottság segítségét. Palotás: Az állandó bizottság és a magam részéről elmondhatom, hogy a legnagyobb megelégedéssel vettük tudomásul, hogy sor kerül fővárosunk egyik jelentős gócának a rendezésére, ami nagy tömegeket érint. Ezért örömmel üdvözöljük a tervet. Harrer elvtárs első két javaslatával teljesen egyet­értek, és azt hiszem, hogy ezek a javaslatok helyesek. Viszont meg kell ^egyeznem, hogy ennél a tervnél - épp úgy mint sajnos, nagyon sok tervünknél - az történt, hogy műszaki dolgozóink hatalmas erőfeszítését vettük igénybe anélkül, hogy minden le­hetőséget megadtunk volna nekik arra, hogy jó munkát végezzenek. Fülemben cseng az egyik szovjet delegáció kérdése, amelyet előt­tem tettek fel Dávid Jánoshoz a Népstadion tervezőjéhez, hogy: hol járt külföldön, hogy' ilyen szép tervet tudott készíteni? És Dávid János kénytelen volt bevallani, hogy nem járt külföldön, | nem látta a moszkvai stadiont. A jelen esetben ugyanez történt. Megdöbbenéssal hallottam, hogy a BUVÁTI-tól még senki sem járt külföldön, holott az Építésügyi Minisztériumtól és egyéb helyek­ről már rendszeresen mennek külföldi tanulmányutakra a dolgozók. Ezért nem helyeslem Harrer elvtársnak a külföldi úttal kapcsola­tos véleményét, mert nem tartanám sétautnak azt, ha ezzel kap­_______________ iúO_______ I’ - - ................ - - - - - - - fi- — ----­I

Next

/
Thumbnails
Contents