1957. november 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
224
i Xnderesi elvtárséi: értesítsenek róla. Egyébként elfogadja az előterjesztést a VB. . Következik a bejelentések Y./ pontja.: Be je lent és egyes házingat lanoknak az 1957. évi 28. tvr. alapján való mente- s it ésóról. Első tétel; Kiss : “z az agy csak azért került ide, mert a volt tulajdonos időközben meghalt. Különben a kerület kimondotta volna a mentesítést. Most méltányosságból csak a Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottsága mondhatja ki. Elnök : Járuljunk hozzá. Második tétel: Nemes : Az egész előtörjesztéshez szeretnék egy-két szót szólni. 'Ds fe selia.B onl i mt va ezt az előterjesztést, a telek- adomány ozásról szóló imént tárgyalt előterjesztéssel, az egész törvényalkotás módjának a kérdése felmerül előttem. Ebben oz előterjesztésben éppen a törvény következtében bankigazgatóknak, Horthysta alezredeseknek, miniszteri tanácsosoknak visszaadunk 5-7 szobás hazakat, ugyanakkor nem hozhattunk olyan határozatot, hogy az ellenforradalom alatt fél karját és fél lábét elvesztett derék embernek telket adjunk. Igaz, hogy az uj adományozás lett volna, most pedig; visszaadásról van szó. De hogyan szereztek házakat ezek az emberek?! Lényegében a visszaadás is adományozás, ; amelyet biztosit a törvény azért, mert egy alsóbb szerv nem hatálytalaníthatja egy felsőbbnek a jogszabályát. Erre szeretném felhívni a VB figyelmét. El kell mondanom azt is, hogy ezek az emberek még vissza sem kapták ingatlanukat, máris felmondó levelet küldenek az ott lakóknak. j , cít t \ 4- 84 1* ~