1957. november 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

186

K I- 48 ­- nem is tartom célszerűnek, hogy bevegyük ebbe a szabályzatba azt, arnit felszólalásából kivettem, tekintettel orra, hogy az lo5o-es minisztertanácsi határozat végrehajtási utasítása: végre­ha jtóbizott sági elnöki intézkedés, és a személyzeti osztály munká­ját nyilván meghatározzák az ilyen intézkedések, ezek pedig - a múlt évek tapasztalatai alapján - bizonyos értelemben módosulhat­nak. Tehát: egy maradandó jogalkotásban ilyen jogszabályra hivat­kozni: jogalkotási szempontból nem indokolt. Ne érdemi szempontból sem indokolt, hogy ezek szabják meg a személyzeti osztály működé­sének általános irányát és munkáját. E^ben nincs semmi olyan kité­tel, amely nem tenné lehetővé, hogy annak al-pjín dolgozzék a sze­mélyzeti osztály. Egyszóval: nem tartom célszerűnek az erre való I hivat hozást. Ugyancsa Nemes elvtárs javasolta törölni az 5. bekezdés utolsó mondatát, hogy a személyzeti osztály kezeli a Fővá­rosi Tanács Végrehajtói izott?ága titkársága dolgozóinak munkaköny­veit. “zzel az észrevétellel egyetértek, és helyes ennek a mondat­nak a törlése. Kenderesi Slvtárs észrevételével szintén nem tudok egyetérteni, mert a Végrehajt óbizottság elnökének a jogköre a Ta- n,!icstörv ényben meg van hat árazva ée ebben megvan a lehetőség arra, hogy a Végrehajtébizottság elnöke akár egyéni, akár más utasítás formájában a titkárság szerveivel vagy dolgozóival u y rendelkezzék, ahogyan azt az ő munkája, vagy a Végrehajtóbizottság munkája, vagy a Tanács munkája megkívánja. Ez a jogalkotás nem szűkíti meg ezt a lehtőséget, ezért nem látom indokoltnak, a Kenderes! elvtárs által javasolt módosítást. Elnök : Nemes elvtáré, elfogadod Mikó elvtárs válását? Nemes : Asért nem értek egyet Mikó elvtárs M M. ** »»* ->«■# ---------------------------------------------------------------------------------------------------­X- - - - - - — fi

Next

/
Thumbnails
Contents