1957. november 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
248
s irányvonala az 1958.évi tervnek - elfogadom éa helyesnek tartom. Néhány szót szeretnék mondani a beruházásokról is* Az anyagból kitűnik, hogy 30 millió forint szükséges az elmaradt közművesítésre, 22 millió forint a Syporexre és kb 25 millió forint a lakásépítés további mennyiségi emelésére, - és kb 77 millió forintos ti beruházási többletigény mutatkozik a népgazdasággal szemben. Szeptember 10.-én volt az Országos TervhiavaláL vezetői és a végrehajtó bizottság vezetői között a tárgyalás, amelyen olyan megállapodás szü- letett, hogy az 1958*évi beruházásokat azzal a bizonyos 220 millió forintos többletkerettel lezártuk* Az az igény, amely most támadt, 77 millió forintot tesz ki, - és ezzel kapcsolatban újból állástfog- lalnl nem tudunk, - és ez* azt teszi szükségessé, hogy a végrehajtó bizottság és a tervhivatal vezetői között ujabb tárgyalások kezdődjenek ezeknek a kérdéseknek a megoldására. * Egy további kérdés: a beruházások koncentrálása,mint alapvető gazdaságpolitikai célkitűzés. A beruházási rész elismeri azt, hogy elsősorban arra kell törekedni az elkövetkező időszakban, hogy uj beruházásokat csak abban az esetben kezdjünk, ha a folyamatban lévő beruházások befejezéséhez megfelelő anyagi eszközöket tudunk biztosítani. Ezt az elvet az előterjesztés elfogadja. Mégis szeretném felhívni a végrehajtó bizottság figyelmét arra a tényezőre, hogy 1958- ban kb 280-290 millió forint értékű uj beruházást kívánnak megkezdeni, ami által az átmen(> beruházások állománya 1958 végére 368 millió forintra emelkedik. Igaz ugyan, hogy ennek az átmenő állománynak az ér- ; téka 1957 végéhez viszonyítva kb 150 millió forintos csökkenést jelent, - azonban ez mégis hatalmas összeg. Ezért nekünk jelenleg az a javaslatunk, vájjon nem lenne-e szükséges megvizsgálni, hogyan lehetesi./ / ne as átmenő beruház még tovább csökkenteni, elismervén M : ^ ■ I J m 30 — Í