1957. október 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

72

i- 2 ­forint. Ilyen mérvű támogatás mellett a szinpad igazgatója Szendrő Ferenc elvtúrs Írásban benyújtott költségvetése szerint loo előadást tudna vál­lalni, a később lefolytatott szóbél, tárgyalások sorún megállapítottuk, hogy ez az előadásszám legalább 2oo-ra felemelhető önköltséges ifjusdgi és más nagyobb helyiségekben megtartandó előadásokkal. A Művelődésügyi Minisztérium a Nagymező utcai volt Déryné Színházban a Faluszinház működését megszűntette és a helyiséget ez Irodalmi Színpad­nak átadta. A szinházterem össz-befogadókdpessége 262 férőhely, átlag- helyára 12 forint. A viszonylag magas állami támogatási igény a műfaji adottságok mellett elsősorban a szinház kis befogadóképessége miatt jelentkezik. Jeleznünk kell, hogy a jövő évi költségvetés tervezése során oz Irodalmi Szinpad támogatási igényét még részben sem tudjuk a felügyeletünk alatt álló színházak támogatásának csökkentésével ellensúlyozni. A Pénzügymi­nisztérium által kiadott költségvetési r.tasitás szerint a színházak i- dei állami támogatásának mérve 1958-ban csak ez ez év nyarán végrehaj­tott bérrendezés kihatásával növelhető. Erre vonatkozóan ez előterjesz­tés elkészítéséig a Pénzügyminisztériumtól nem sikerült állásfoglalást szerezni* A Fővárosi Tanács VB.Pénzügyi Osztálya elvben egyetért az irodalmi mű­sorok kultúrpolitikai szükségességével, nem látja azonban járható útnak a javasolt formát, miután a többletként jelentkező állami támogatás biz­tosítására nem lát lehetőséget. A Művelődésügyi Minisztéripm és a Népművelési Állandó Bizottság az elő­terjesztésben foglaltakkal egyetért. < Határozati javas lat. A Végrohajtóbizottság utasitja a Népművelési Osztályt az Irodalmi Szín­pad átvételére, amennyiben a Pénzügyminisztérium engedélyezi a szükséges létszámot, o folyó évben még szükséges póthitolt és lehetővé teszi a Fővárosi Tanáos VB. felügyelet alatt állé színházak támogatási kereté­nek 9oo ezer forinttal való felemelését 1958-ro. Határidőt november 1. Budapest, 1957. október 11. Felelős: Szőnyi József h»oozt.vez. láttam: dr. Pesta László s.k. Szőnyi József s.k* VB. elnökhelyettes h.osztályvezető ft ‘raassu# -------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents