1957. szeptember 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
51
1 baráti országok szerzői müveinek nagyobbmérvü előadására, továbbá a dramaturgiák korszerűbb ós jobb működését elő kell segiteni. h./ Megvizsgálta a VB. a, fővárosi épületkárok helyreállítási munkáinak helyzetét is. A fél c v vege ig 3.4-41 C'pUleíhelyre állítás fejeződött be. Ez az összes sérült épületek 72 %-a. A sérült lakásoknak 91 %-át állították helyre. Sz lo ezer 73o lakás. 5o épületet lebontottak, ebben az évben tortatarozásra kerül 3o8 épület. Julius 1.-ig elkészült 5o épület sortatarozása, folyamatban van 83 épületen a munka. Az épületkárok helyreállításánál tapasztalható akadályok megszüntetésére a Végrehaj- tóbizottság határozatokat hozott. i./ Pontos napirend volt a gyermek- és ifjúságvédelem helyzete. Az utóbbi időben emelkedett a'fiatalkorúak bűnözése. Növ:ke- dett a nemi erkölcs ellen elkövetett bűncselekmények száma is. Az ellenforradalmi eseményekben igen nagyszámmal vettek részt bűnöző és erkölcsi züllött fiatalkorunk. Ez azt bizonyítja, hogy eddig nem sikerült eredményes, megelőző munkát folytatni. Ez jórészt a gyermek- és ifjúságvédelem problémáinak a megoldatlanságából eredt. Korábban is n-^gy problémát jelentett a 14-16 éves fiatalok munkába. hclyozésc. A Minisztertanács múlt évi határozatának végrehajtását, amely a fiatalkorúak munkábshelyezosére vonatkozott, az ellenforradalmi események megszakították. Komoly segítséget nyújtottak Budapest lakosságának a baráti államok azzal, hogy mintegy 6.000 gyermeket vendemül láttak többhónapi időtartamra. A vidéki tanácsok és Hazafias Népfront Szervezetek is mintegy 1.5oo budapesti gyermek vendéglátását szervezték m„r. A dolgozd szülők gyermekei ogyrészének felügyelete és szakszerű nevelése az oktatáson kívüli időben megoldatlan. A fővárosi gyermekotthonok férőhelyeinek elégtelensége, valamint a napközi otthonok közi..mert fogyatékosságai, végül a szülői felelősségérzet meglazulásn miatt a gyermekek nagyrészének magatartása rohamosan romlik és összefüggésben van a fiatalkorú bűnözők elszaporodásával. Mintegy 4.000 azoknak az óvódás és iskoláskorban lévő gyermekeknek a száma, akiknek intézeti elhelyezéséről a helyes irányú nevelésük, fejlődésük biztosítása érdekében ;cndoskodni kellene. Az állami gondozott gyermekek helyzetében a múlt évihez képest komoly javulás észlelhető. Az újonnan felvetteknek mintegy 9o százalékát sikerült intézetben elhelyezni. ! Továbbra is megoldatlan a súlyos erkölcsi züllés miatt állami gondozásba vett fiatalkorúak javitó nevelése. Igen na-yszámmal vándorolnak fel kiskorúak szülők nélkül a fővárosba. Ezek. még jobban ki vannak téve a bűnözés és az elzüllés veszélyének, mint a budapesti szülők gyermekei. Ifjúságunk magatartásában mutatkozó fogyatékosságok arra is utalnak, hogy nem sikerült megfelelően kialakítani a helyes irányú családi nevelést. Iskoláink és pedagógusaink foglalkoztak a családi nevelés színvonalának megjavításával, azonban beigazolódott, hogy a nevelő nunka egyma ában nem bizonyul ./. te ÁifiM.ii.. — ............................................................ *....- --------------—*—— r ...........—"■■— ........... \ I I 3 * > tó*'8B8lS) . - ..... I I* mr . .