1957. augusztus 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
110
Elnök : érzésem szerint egy kissé korai még a tanácsülés által kihozni ezt a témát, vagy egyáltalán odavinni ezt a témát. A városrendezési éb. is kiszállhat a helyszínre. Miké: Lehetnek aktivál az áb-nak. Csikeszné : Nyugodtan megcsinálhatja a tanácsülés előtt. Elnök: Javasolom, hogy a városrendezési osztály, más osztályokkal karöltve, a nagy nyilvánosság előtt, az áb-ok bevonásával, ankétok tartásával, helyszini kiszállát sokkal készítse el magát az egész nagy tervezetet, programmot. Elfogadja igy a VB? /Igen!/ A VB. igy határoz. Áttérünk a bejelentésekre. Az első bejelentés: a Fővárosi Vigszinház építésének folytatásáról szól. A beje• « lentésnek az a lényege, hogy túlsók pénzt öltünk már bele ahhoz, hogy az épületet más célra használjuk fel. Szükség lesz » erre a szinházra akkor, amikor más színházak működését szüneteltetni kell. Mert ez a perspektíva. Tudniillik nagy karbantartási és felujitási munkákat kell* végezni nem egy színházon, amikor ez a szinház készen lesz. Götz: És Budán sohasem lesz szinhéz? Itt meg egy kilóméteres körzeten belül 6-7 színház lesz? A Körút rendezésével ezt a telket is feltétlenül rendezni kell. Városképi szempontból az ide építendő épület kívülről nem nézhet ki más- . ként, mint egy lakóház. Budán fel lehetne épiteni egy vadonat fc uj színházat ebből a pénzből. E 1 n ö k ^ De látod, hogy mekkora összeget öltek már bele. Elköltöttünk rá 5.3 milliót. Ott vannak az öltözők, a díszletraktár, a kazénház stb. Götz: Akkor kellett volna meggondolni. Mo ............................- - . ül i 4 - 52 mr