1957. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

161

j ft 1 De ha például motorkerékpárt akar eladni, abban a pillanatban botrány lesz belőle. Úgy néz ki a dolog, hogy igényünket, amelyet benyújtot­tunk, sőt amely alá is mentünk, - a Danubla, a Csőbutorgyár, a MOM, . . , V i t é z : A MOM csak kiállítani akari Halász : Az rendben van, de ha értékesítésből akar­ja a költségeit, vagy legalábbis azoknak egy bizonyos részét fedezni, akkor nehézségek lesznek. A tervet nem vállalták, és most terven felül akarnak hozni dolgokat? Csikeszné : Lehetséges, hogy a vásáron valé rész­vétel serkentőleg fog hatni! Halász : Lehetséges, hogy ha kiállíthatnak, akkor nagyobb erőt fognak belefektetni. Szili : A határozati javaslat 5./ pontjára vonatkozóan szeretném elmondani a véleményemet. Az utolsó vásárnál az volt a hely­zet, hogy a költségvetésbe be volt állítva bizonyos összeg jutalmazásra. A Végrehajtóbizottság határozatot hozott, hogy kiknek adjuk ki ezeket a jutalmakat. Annak ellenére, hogy a VB ezt jóváhagyta, mégis fegyelmi eljárást kellett indítani azok ellen a személyek ellen, akik a jutalma­kat kapták, - mert pénzügyi fegyelemsértést követtünk el akkar, amikor egy alsóbb szerv költségvetéséből egy felsőbb szervnek a dolgozóit ju­talmaztuk. Nagyon kényelmetlen volt ez a helyzet, ezért választottuk azt a megoldást, amelyet a jelen előterjesztésben javasolunk. Lehetséges^ hogy furcsán hat az, hogy előzőleg adunk tiszteletdijat, - azonban el akarjuk kerülni azt, hogy utólag fegyelmi eljárást kelljen indítani ezekkel a személyekkel szemben. Nem tudtunk okosabb megoldást találni,- talán Kassai elvtárs más módot tudna . . . 1 Elnök: Erről ne vitatkozzunk, nem ez a döntő kérdés! Elvtársak! Javasolom, hogy zárjuk le a vitát. Javasolom, hogy a határozati javaslat 5. pontjával kapcsolatban ne hozzon határo­zatot a Végrehajtóbizottság. Javasolom, határozzon a VB úgy, hogy bizo­I-mm • ** to — —— — ^<^1

Next

/
Thumbnails
Contents