1957. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
13
A VéKreha.itéblzotts-áp; 1957. II. negyedévi munkátérvének tervezirte. Munkatervünk összeállításánál a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1957. január 5-i nyilatkozatában foglaltakat, a kormánynak a Fővárosi Tanács VB. munkáját érintő rendeletéit és határozatait, a tervidőszak költségvetési és tervelőirányzatainak teljesítését, valamint az elmúlt évi tanácsülési határozatok maradéktalan végrehajtását tekintettük legfőbb irányelveknek. Munkatervünk úgy segítheti elő gyakorlati munkánk sikerét, hogy a megjelölt határozatokban foglalt irányelveknek megfelelően állapítjuk mog azokat a feladatokat, melyeknek megvalósításával működési területünkön hozzájárulhatunk társadalmi, gazdasági és kulturális célkitűzéseink eléréséhez, a dolgozók életezinvonalának emeléséhez, a helyreállítás meggyorsításához, a szocialista törvényesség megtartásának biztosításához és az állami élet további demokratizálódásához. Munkatervi feladatainkat az lo99/l954. Mth. sz. minisztertanácsi határozat rendelkezései alapján a következő fejezetekben csoportosítottuk: I. A tanács elé kerülő ügyek. II. A végrehajtóbizottság elé kerülő ügyek.. III. A tömegszervezéscél és egyéb szervezéssel kapcsolatos feladatok. I. A tanács elé kerülő üavek. Megszervezzük a Tanács áprilisi éo júniusi ülését. Ezek napirendjére a következő napirendi tárgyakat javasoljuk kitűzni. A./ Áprilisi ülés. 1./ Beszámoló a legutóbbi tanácsülés óta eltolt időszak politikai és gazdasági eseményeiről, a Végrehajtóbizottság munkájáról. " 2./ A Fővárosi Tanács 1956. évi zárszámadása és 1957. évi költségvetése . 3./ A Fővárosi Tanács 1957. évi népgazdasági terve. 4./ Tanácsi rcndeletck alkotása: a./ a fővárosi közterületek használatáról; b./ a baromfihús vizsgálatáról és forgalorabahozataláról; / c./ a vásárcsarnokokról és piacokról. I BUDAPEST FŐVÁROS TANK .03 A VÉGREHA JTÓBI ZOTT SÁGÁ1IAK TITKÁRSÁGA ’ , ftj