1957. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
11
i- 5 5=/ A tó rületi igazgatás. A hatósági ós gazdálkodási feladatok elválasztása élesen ve ti fel a kerületi tanácsok jövőbeli lel adatait, /Hatóé rag,i feladatnak tekintjük az igazgatási, rendészeti és elvi irányi tó feladatokat is, de nem soroljuk idő a gazdasági élet területén gyakorolt hatósági teendőket/. Az az alapjában véve helyes tendencia, hogy a kerületek hatáskörét növelni kell, az elárult évek folyamán nemegyszer helytelenül valósult mwgD Kialakult egy olyan -nem egyszer általunk is tápiái.t- törekvés, mely a kerületeket szinte önálló varosoknak tekintette és a fővár os egysegére valé tekintet nélkül több egységesen fővárosi feladatot kerületi hatáskörben akart megoldani. Ennek következtében leadásra kerültek olyan szervek, amelyeket később ismét központi irányítás ala kellett vonni, viszont ennek ellentéteként egyes, ke rületi lég valóban ellátható feladatok továbbra is felsőbb szerveknél maradtak. Kerületi sorszámozással vállalatokat szerveztünk, amelynek tevékenységére a kerületeknek érdemi befolyásuk nem volt, de nem lattal: el a velük kapcsolatos hatósági es exienórzé- si feladatokat Sem. A bizottságnak álláspontja szerint az eisofoku ha tó sági teendőket -néhány indokolt kivételtől eltekintve- a kerületi igazgatás lássa el. Ezek másodfokú intézése a fővárosi szervnél történik’és sohasem kerül minisztériumi szervhez. Nem tartjuk szükségesnek, hogy a kerületi tanács formálisan Vállalatokat irányítson, ugyancsak sz tói teni lehet a gazdasogilag a kerületek alá tartozó inté auenyek korét. Mag <sfokú es e^ysé^us szakirány itast igénylő, valamint hullámzó szuksé0le tét mutató intézmények /pl. középiskolák, kórházak, rendelőintézetek az ecjsz fo varost behálózó szervek /pl„könyvtár/ sem szakmailag, sem gazdaságilag nem ii'ányithatók 22 helyről. /Gyakorlatilag eddig sem tudta a kerület megfelelően irányi tani/. A kerületi tanáos hatósági és iw-zL; tasi hatásköre jelentősen megnövekedő 11. JiZ 11 ulX ire.e re S .vé Cié i mi lel Úgy e let íiie g S Z Ün te te Se Ve 1, a me J ,ib á t S Ze r— ve zés- vei a kerület i„tná el valamennyi közélelmezési és közegészségügyi /járványügyi, élolmezésegészsegugyi, üzemegészségügy, települési egészségügy, helyszíni bírságolási jég /• tósugi és eiiunoröesi feladatot, kiterjedt épitési, épitésrondöri, ipari- keresmedeimi, niézógaaáa&«*gi, oktatási és népművelési, sajtó- és egye sülé trendé sze ti, kommunális, valamint közületi elhelyezési stb. hatósági és ellenőrzési jogkörrel rendelkeznének a kerületi tanács szervei, /Ez a hatáskornovelé s -„liaspontunk szerint- rövid időn belül megva lósi tandó. A kerületi tanácsok gazdasági hatásköre eisosorü-.n a kerület lakosainak helyi életét szolgáló lakásgazdálkodásra, a lakóháza*., lakásom, iskolák, rendelőintézetek karbantartáséra és javítására, a helyi utak javitusára, bölcsődék, védóinté ze tek, gye r cm kot then ok azuaSogi ügyeire stb. Xerjed- jen ki. Az iskolaigazgatóknak, a kórhazak, ren de lóin te Ze tek Vezetőinek gazdasági hatáskörét jelentősen növelni kell és biztosítani kexl az ilyen intézmények leggazdaságosabb központi ellátottságot. « kerületben folyó bármilyen műnk. és aás tevékenységet viszont a ker uxeti t.n„cs szerveinek az eddiginél sokkal hatékony-<bban exl-norizniOk kell. //( * §- ^ . ......