1957. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

109

T j i sőt, ki Is munkáltunk egyes elvi kérdéseket. Mi annak as elv­nek az alapján állunk, hogy Budapest főváres osak egy van. Budapest fővárest egy közigazgatás és vannak olyan feladatkörök, amelyeket 22 kerület között megosztani helytelen volna, kópte- lonaég volna. Figyelembe koll azonban vonni a Nagy-Budapozt kla­oij lakitása során létrehozott kerületeket, amelyek aaelőtt önálló városok voltak éa amelyekben azóta hátrányosan hatnak az ugyne- vszstt egységesítések, éppen ezért nagyon körültekintónok kell lenni. A feladatokat abból az elvből kiladulva kell meghatároz­ni, hogy a főváros ogységes, ugyanakkor azonban a kerületi ta­V " náosokra is szükség van, mert maga a Fővárosi Tanáos ké®^slen volna államigazgatási és gazdálkodási tekintetben is átfogni egész Budapestet. Szükség van a kerületi tanácsokra politikai tekintetben is, mert százezres tömegeket politikailag la vezet­ni képtelenség volna egy központi helyről. Nyilvánvaló tehát, hogy szükséges a kerületi tanáosok fennállása. l /o3 j I • ,

Next

/
Thumbnails
Contents