1956. október 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
39
- 8 - • o (X ■ d tó> J) lesz közéleti kiválóságaink temetlcezőhelyo* Lehetőség szerint ide kell áthozni má3 temetőben nyugvó nagyjaink sirját is# Itt kell felállítani a munkásmozgalom harcosainak és vértanúinak sírját és emlékművét# A Végrehajtóbizottság magának tartotta fönn a sirhelyadctnányozá.o jogáte Utasitotta a városrendezési és épitészeti osztályt, hogy a Közmű- éa Szolgáltatási Igazgatósággal egyetértésben készítse el a temető rendezési tervének és egyes parcellák kiürítésének programraját és azt az év végéig terjessze elő* Felhívtuk továbbá a városrendezési és épitészeti osztályt, hogy-az érdekelt társadalmi és hivatali szervek képviselőiből alakitson bizottságot, melynek feladata a temető tervezési programmjának, a területfelhasználásnak, az esetlog eltávolátandó síremlékek kérdésének felülvizsgálata és a neves halottak jeltelen sírjainak felkutattatása# g./ A Házkezelési Igazgatóság előterjesztést tett a lakóház-szövetkezetek szervezésével kapcsolatos kérdések szabályozására. Ismertette a Hinisz- tortanáes vonatkozó határozatát, amely lehetővé teszi, hogy munkások, alkalmazottak, szollemi szabadfoglalkozásúak ós nyugdíjasok szövetkezetbe tömörülve 1-3 szobás öröklakást vásároljanak kedvezményes vételáron. A Város- és Községgazdálkodási Minisztérium értesítése szerint a jövő évbon 674 szövetkezeti öröklakás épül az Üllői-, a Lágymányosi-, a Fogarasi- és a Nagy Lajos király-uti lakótelepeken. Szoptombor végóig csak kb. 35o tagfelvételi kérelmet nyújtottak bo. A lakások elosztása ogy-ogy lakótolopon bőiül sorsolással fog történni* A Házkezelési Igazgatóság általában a tag munkahelyóhoz közolfokvő telepen jolöl ki lakást. Az Építésügyi Minisztérium sajnálatOBképen nőm tudja a jövő évi kontingenst teljos egészébon alkészitoni. Nehézségűt okoz még, hogy az öröklakásokYltalában a bolterülottől távoloső lakótelepükön jelölik ki* A vita során az Országos Takarélcpénztár kiküldöttje felhívta a figyelmet arra, hogy valószinülog szükségessé válik az ogyos, azonos méretű, de különböző emelőtökön fekvő lakások vételárának módosítása# Parányi Imro osztályvezotő szerint a város belterületén az u.n. foghijakat kellene szövetkezeti lakóházak upitéséro felhasználni# Végrehajtóbizottságunk elhatározta, hogy olnÖkholyottosB utján ti sztázza a Városén Községgazdálkodási és az Építésügyi Minisztériummal az 1957-bon beköltözhető szövetkezeti lakások helyét és végleges darabszámút. Utasítottuk a Házkezelési Igazgatóság vezetőjét a tagok helyes kiválasztásara us az élőt akaró ko s s ági ösBzeg december 15—ig való beszodéséroo ft Vfa ró-v -'i-'iiSS#® ^ . ...... „ f