1956. május 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

79

1 mmmammmmmmammmmmmmmnmm* - ■ %mmk■■ • ' ft-32 - . I Ha án: Javasolom, -liogy a Kerepesi-uti temetővel kancsó­latos, féléven belüli előterjesztés elkészítésével a városrendezési osztályt bizzuk meg, azzal azonban, hogy a népművelési osztály s a Közmű (igazgatóság is vegyen részt 'benne . Javasolom, ho ;/ fogadja el a VB Perényi elvtársnak azt a javaslatát, hogy az 5 diszküt helyét ne határozzuk mu- t me/,, hanem a két osztály közösen tegyen javaslatot erre nézve az elnökhelyettesnek, és azon úr észt ül a VB-nek, bejelentés for­rná j ába n. E 1 fa o k: A köztemető körül alakult ki vita. Köt bennünket egy határozat, hiszen annakidején határozatot hozott a VB arról, '.ogy rayonokra osztva mikor kell a temetőt kiüríteni. Ezt u határozatot nem tudtuk végrehajtani. T.i. nem volt jól átgondolva, nem is a Y3 gondola­ta volt, hárem felülről jött és sajnos., a VB elfogadta. Mondom, végre­hajtani nem tudtuk, mart mélyen sértette a kegyeleti érzéseket. A város lalcősxai, - ha úgy tetszik polgárai - fordultak hozzánk és nem tudtunk kitérni. Az exhumál ásókat tulajdonképen nera is hajtottuk végre. B a rtos elvtárs, hat hónap sok. Addig is kell valamit csi­nálni. 3 a rtos: Azért mondtam hat hónap t, * rt zsúfolt a program. ' Elnök: Kötelez bennünket a régi határozat. Mondja ki a % VB, ho y hatálytalanít ja a Kerepesi-uti temetőre vonatkozó határozatot. fo /Helyeslés ./ Bizza meg a városrendészeti, a népművelési osz­tályt, valamint a Kozraü-Igazgatőcágot - bár nem is tudom, ho y u Közmű- Igazgatóságnak bele kell-e folynia ebbe a munkába .... Harrer: A temetők ugye oda tartozik. Elnök: Szóval bizzuk meg xkxi+xhHgyxkéxzitxanek giaxasx iatat a két osztályt, hogy k szitsenele javaslatot, de íersze legyen benne a munkában a Közmü^Tgaz•atóeág megfelelő embere is. A javaslatot fo * azután egy másik fórum elé is kell vinnünk. Nyugodtan hivatkozhatunk j 77 j

Next

/
Thumbnails
Contents