1956. május 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
116
zetten végezzenek sajtótájékoztató, propaganda-munkát, és ugyancsak végezzenek a szakigazgatási izervek, osztályok vezetői is kivétel nélkül, - amiről egyébként itt már több felszólalásbal! szó esett* Ez a tfeua kapcsolódik a tájékoztatás problémájához, amiről szintén sok elv tára nyilatkozott. Véleményem szerint a kérdést úgy feltenni, hogy a sajtócsoport tagjai, vagy vezetője, vagy akár a Végrehajtó- biz ott.-tagnak egy-egy vezetője egymagában, vagy a csoport többi tagjaival képes-e olyan tájékozódásra sz rt tenni, amely kielé. ithotné a lapokat: azt mondom, hogy nem képes. Ezt vilé osan kell látni, amikor igényeket támasztunk a sajtócsoporttal, vagy annak vezetőjével szemben. ín som tudnék olyan tájékoztat-tat, vagy eligazítást adni, amely átfogná a Tanács nagy gazdasági, politikai, kulturális, társadalmi kérdéseit. Es abból a szempontból fontos, hogy az a sajtótájékoztatás, amelyet a Végrehajtóbizottság vezetőinek, v gy a szakigazgatás vezetőinek tartan.;.ok kell, rendcseres legyen. Fontos, hogy a Végrehajtóbi ottság egy-egy vezetője, aki 2-3 szakigazgatási ágazatért felelős, és ezeknek a t rületeknek az összefüggéseit, négy elvi Kérdéseit ismeri, megadja a kellő tájékoztatást a sajtónak és általában o hírszóró; lati szerveknek, sajtóorgáhumoknak. Ezt szeretném általábn hangsúlyozni a tájékoztatással kapcsolatban. Ezért helyeztünk nagy súlyt a múlt időb n is arra, hogy a szakigazgatás vezetői, akik behatóan iom rik egy-egy ágazatnak a működését,- amely ágazat Budapest lakosságát érinti - rendszeresen adjanak tájékozfo tatást, mórt csak igy mondhat juk el, hogy mi, a Tanács olyan t'jékoztatást tudunk nyújtani a lakosságot ált láb n érdeklő kérdésekről, amely kielégítheti a hírszolgálati szerviket. Azokkal a kritikákkal és felszólalásokkal egyet kell érteni, hogy nekünk, vezetőknek - elsősorban nekem, aki a vezető elvt 'rsalt közül leglc zelebb állott a sajtócso orthoz - arra kell' törekednünk, hogy minél több tájékoztatást adjunk általában a Tanács gazdasági, társadalmi ró és x kulturális tevékenységéről. összefoglalva: a t—ájékoztatást csak abban a rendszerben, ■ -6 8- í ? ' 1 ................................................................... mi——i