1956. március 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

188

1- 4 ­hozzájárul. Alapi Gyula a társadalmi tulajdon védelnével kapcsolat- ■ baja felhívja a figye Imit a XX. kerüloti szeptemberi tanácsülés ha­tározataira, amelyek alkalmasak a társadalmi tulajdon védelmének megszilárdításéra. Ezeknek a helyes határozatoknak a végrehajtásá­ra, val lehetne fokozni a Végrehajtóbizottság ilyen irányú munkáját. Kéri,hogy a XX.ker.Tanáos VJ-titkársága jogi elő- dóját szorosab­ban vonják be as elrsnőrzési munkába. Ajánlatos lenne, hogy vala­mennyi kerületben - a helyi sajátosságok figyelembevételével - a tanácsüléseken foglalkozzanak a társadalmi tulajdon védelmével. Baranyai János véleménye szerint az uj tanácsválacztás óta a kerü­let munkája lényegesen megjavult,de megjavult a VB vezetőinek kap- osolata a kerületi pártbizottsággal is. A függetlenített vezetők együttműködése ia jónak mándhato. Az osztályok irányítása éa ellen­őrzése tekijatetében a XX.kerületi tanács /B~titkárának munkájában vannak hiányosságok. Az igazgatási osztály vezetőjét,aki uj ember, nen számoltatja be rendszeresen a munkájáról, /. VL vezetői munkájá­ban az a hiba, hogy nem tartanak rendszeres megbeszélést egymás kö­zött. Van a Vl-nek egy tagja, aki a VB-üléeekrol majdnem minden «- setben távol marad, ezt az állapotot is neg kellene szüntetni. Több segítséget kellene adjai az állandóbizo ctságok munkájához,ame­lyek gyakran ©gy tartják üléseiket, hogy ajznak időpontjáról a VB titkárát nem értesítik. Hiba az is, ho-y a községiéjleeztési terv végrehajtásáról szóló negyedévi jelentését ninden osztály önállóan terjeszti a 71 elé egy Összefoglaló együttes jelentés helyett, A kerületi tanács Vi-nck - saját munkája megjavítása érdekében - több feladatot kellett volna Megszabnia a határozati javaslatokon keresz­tül. A földrengés komoly feladatok elé állitotta a Végrehajtóbizott- ságot,de raeg kell áll.apitami, hogy komoly,jó munkát vegeztek. Mest, az elvadás bekövetkezésével nég kenolyabb feladatok várnak Végre- haj tóbizottságra ée ezért az épitési osztály dolgozóinak gyakrab­ban kellene a kerületbe kijárniok,hegy kellő időben elejét tudják venni a komolyabb baleseteknek. Vajdai Lajosné az oktatási osztály ■unkájával foglalkozik és helyteleníti, hogy a XX.kerületi munkás­Í yermekak tanulmányi előmenetele évek óta állandóan a budapesti tlag alatt van. Meg kell nézni, hegy a Fővárosi Tonoa V£ oktatá- ■i eeztálya hogyan tudná ebben a kérdésben a kerületet segiteni. Ugyanos®k aa^itiéget kellene adni a nyári táberezáa megoldásához is. A IX.kerületi tanács ülései aktivak. A Végrehajtóbizottság hivatali szervezet® azonban jainosen elé^é felkészülve arra, hogy a t«oiácsta­goknak ezt a nagy aktivitását megfelelően valóra váltsa. A tanács­ülések előkészítése jó és az előterjesztések alkalmasak a vitára, A határozati javaslat 6,/pontjával kaposolatban kéri, hogy vizsgál­ják meg kellőképen az ügyet és ouak azutan döntsön a Végrehajtóbi- zottaág ebben a kérdésbon, geszthelyi Gyula megerősíti Baranyai el­nökhelyettesnek azt a megállapítás Ii, "Rogy a kerületi végrehaj tébi- zottság és pártvégrehajtóbizottság közötti kapcsolat jé, bár a Buda­pesti Párt-VB határozatait nem minden vonatkozásban tudják aég végre- , hajtani. ládorekkol sem tudják megfelelően segíteni a vegrehajtébi- zottaág hivatali szervezetét. létségtelenül jobban kell, hogy segít­sék a Vb vezetői az osztályok szaksai munkáját. A kerület már egy he­te igyekszik minden óvatossági rendszabályt megtenni az olvadás-okozta problémák Megoldása erdőkében, ds a Fővárosi Tanáos Végrehajtóbizstt- ságának nagyobb aegitaéget kell adnia szén a területen,A kórház-léte- sitéssel kapcsolatban felhivja a figyelmet arra, hogy a kerületnek 110.OüO lakéoa van, illetve, hegy a kerülethez tartozik 17 községnek az egészségügyi ellátása. A szülő-kórház bővitése is indokolt lenne, ■ért a Soroksárról vagy Bugyi községből jövő szülőanyákat a mentőautó nsn is viszi tsvább, hanem ott igyekszik elhelyezni, Tevábbi probléma a azeryeatrágya-telep kitelepítése, A kerületnek nincsen megfelelő egészséges sporttelepe. Kéri, hogy a x'ővároti Tanáos Végrehajtóbizott- ^ BÁg» támaszkodjék a kerületi párt-végrehajtóbizottság véleményére is. 1 Az előadó válasza után Pongráoz Kálmán kéri a kerületi VB-vezctőit, hogy szélesebb körbon ismertessék az síért eredményeket éa ezen az a •;>

Next

/
Thumbnails
Contents