1956. február 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

44

1 4 - 24 ­aki a mértékben túlmegy, feen az utón kell járni, másfajta megköte- \ litéai mód nincsen. Végül pedigt többen u gépesítés, a müaaaki-technikai fejlődés kérdéseit vetették fel. Igen nagy erővel foglalkozunk ezzel a kérdéssel. A műszaki-technikai fejlődés kérdése a kereskedelemben rendkívül fontos, különösen a Központi Vezetőség novemberi határozatainak meghozatala óta. tó gépek segítségével nagyon eok mindent el tudnak végezni, amit X a» kézi erővel végzünk el, és ami miatt a forgalmi költségek magasab­bak, több embert veszünk igénybe, mint amennyi feltétlenül szükséges. Az ip&ri-nUazaki fejlődés irányvonala lényegében az élő munkával va­ló takarékoskodás, az öses-munkinak minél nagyobb részben való Át­vitele az u.n. holt-munkára. Azt hiszen egyébként, hogy az anyag megtárgyalása ab­ból a szempontból Is husznos volt, hogy a tamásétagi beszámolókon ée egyéb alkalmakkor felsoroló kérdéseket sokkal könnyebb megvála­szolni. összefoglalva az • lmondott&kat| azt szeretném hamsulyom- nl, hogy a jelenlegi helyzettel • tyáltalán nem vagyunk megelégedve. Sem a külső,mem a belső területeken! 8ek szempont azél amellett, hogy értünk el eredményeket, a hálósat színvonala azonban a belső területeken sem kielégítő, a szakosítás nea megfelelő, túlságosan sok a kereskedelemben az Őlő-nunka, kiosl a gépesítés, dók • gyéb hiányosság is van, amelyet nea anarok felsorolni, - sokáig tartana. Mindenesetre az a lényeg, hogy ez a tanáoskozáz - azt hiszem - nagyon •lóbbrevltte Budapest kereskedelmi életének fejlődését a különböző kerületekben. /Táp s./ Val ankétunkat ezzel berekestte*.­i » \ 1 ti. M fa ra, MSZp \

Next

/
Thumbnails
Contents