1956. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
51
i \ mélyzeli szükségletéi az a körülmény határozza kevésnek hizonyull. Ítészben ez a magyarázata a 7 meg, hogy ahol műtéteket végeznek, olt legalább gyógyszcrhitel-túllépésnek, amely több osztályon ö orvosra van szükség. Ezek közül I orvos magához bekövetkezett, másrészt azonban új gyógyeljárások a műtéthez szükséges, ugyanakkor azonban egy is hozzájárullak a költségek emelkedéséhez. A miiötödiknek a szülések levezetése és a sürgős felvétő- szerkészlet felújítására és bizonyos készülékek belek eszközlése érdekében szabadnak kell lennie. Ez szerzésére minden osztályon szükség van. az 5 orvos azonban általában egy 70 80 ágyas A szülészet -nőgyógyászati ellátás szakmai szemosztály ellátásához is elegendő, viszont ugyanennyire p()llt|,ó| funkcionálisan" a ! területi vezetőkórház van szükség egy kisebb ágylétszámu osztályon is. szakfőorvosára támaszkodik. Az intézmények azonA jelenlegi let szám-norma a kis osztályok számára bán a területen nincsenek egyenletesen elosztva, természetesen nem engedi meg az említett 5 orvos Ennek következtében a budai vezetőkórházak főhizlositásál és ezért externisták bevonásával old- orvosainak ilyen vonatkozásban sokkal kisebb a ják meg helyi lélszámnchézségcikel. E megfonto- megterhelése, mini a pestiekének. Hátrányos körűlv lások figyelembevételével a női osztályok orvosi ményként kell megemlítenünk azt is. hogy a 1 térülőt száma ez idő szerint általában kielégítő. leti vezető-főorvosnak Pest-megyével közösen van ©Az egészségügyi középkáderek (szülésznők és egy ú. n. szülészfőorvosi hivatala, amely a szülészeti ápolónők) és különösen a takarítószemélyzet lekin- rendtartás ügyviteli teendőit végzi és, ahol mindletében azonban általában számottevő hiányosság össze csak egy részfoglalkozású adjunktus és egy mutatkozik, ami az osztályok és különösen a szülő- irodakezelő alkotja a személyzetet, szobák, valamint a műtök kívánatos tisztántartását, A kórházak szülőosztályai a közelükben levő a makarovi kórházkultúra-szemlélet értelmében' rendelőintézetekkel, illetve terhesrendelésekkel, nem teszi lehetővé. lehetőség szerint, - poliklinikai egységben működnek. Egyes osztályok épületei elhanyagolt állapot- Olyan helyen, ahol a kél intézmény közelesik egyhan vannak és korszerűsítésük már nem halaszt- máshoz vagy egy fedél alatt van (pl. dános-kórház, ható. Ilyenek pl.: az István-kórházi, a Margit- Péterffy Sándor utcai kórház) ott az együttműködés kórházi osztály, a Hóhért Károly körúti kórház 11. lényegesen jobb. ©A munkaközösségek kialakítását számú szülőosztnlya, valamint a XIX. és a XX. a szakrendeléseken működő orvosok előrehaladott kerületi osztályok. kora hátrányosan befolyásolja. A nagy számban lebonyolított vetélések miatt a Az 1955. év első 11 hónapjáról, a szülészeti rendfehérnemüelhasználódás mindinkább fokozódik és tartás adatszolgáltatása alapján, az alábbi a megállapított gyógyszer-, illetve kötszerkeret is jellegzetes számok állanak rendelkezésünkre : Ereit magzatok közül élve született ........................................................................ 25 716 98,9% halva született 217 6.8% intézetben elhall ........................................................................8;$ 6,3% összesen ..................................................................... 26 016 100,6% Koraszülöttek közül élve született ....................................................................... 2 359 73,0% halva született 289 10,9% intézetben elhalt 380 16.1",, összesen 3 028 100,0°,, Minőségi fejlődésként emlékezhetünk meg szült*- mennyi (tanácsi, klinikai és állami) szülöintézelhen szeli vonatkozásban a félelemnélküli szülés (psycho- folytak le. prophylaxis) alkalmazásának fokozatos elterjedő- A szülések számának alakulása 1950 (XagyX séröl, nőgyógyászati téren pedig az antibiotikumok- Budapest megalakulása) óta a következő képei kai kombinált hyason-kezelés alkalmazásáról, mely mulatja: 1950. évben 26 72.3, 1951. évben 28 971, utóbbival most már tölti) osztály számottevő ered- 1952. évben .30 082. 195.3. évben 39 968, 1951. évményekel ért el. ben 38 819, 1955. évben .30 698 (előzetes adat). összefoglalva meg kell állapítanunk, hogy a 1951. június hava óta a szülések száma kezdetszülctések számának csökkenése következtében, lég- ben lassan, majd rohamosan csökkeni. Ez a jelenség alábbis átmenetileg, a Gizella sziilészet-nőgyógyá- - kisebb ingadozásokkal az 1955. évben is folyszati osztálynak más betegellátási célra való át- latódoll. engedése lehetséges. A nőgyógyászati betegek kór- A szülészeti események alakulásának világos liázi ellátásának megjavítása céljából feltétlenül megítélhetése szempontjából a vetélések számát stakívánatosnak tartjuk, hogy a Tétényi úti kórház liszlikailag két fő csoportra honijuk. Ebből a szemkeretében rendelkezésre álló természetes gyógy- pontból megkülönböztethetünk egyrészt spontán, tényezők ndta hidroterápiás lehetőségek felhasz- másrészt pedig a vetélési bizottságok állal cngedélycnálására, egy konzervatív nöbelegoszlály létesítése zell művi vetéléseket (lerhességmogszakltásokal). érdekében, minél előbb döntő lépések történjenek. 1951. november hava óta a vetélések (nbortu©\ szülészeti események alakulásának megvilá- sok) száma állandóan meghaladja a szülésekéi, gítására közöljük az alábbi statisztikai adatokat, vagyis a kél népmozgalmi eseményt ábrázoló görbe Ezek az események a főváros területén levő való- ettől az időponttól kezdve kereszteződik. 0 I 41