1956. február 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

30

<;&MÍNNP t ras2jí5j) I összes kerületekben a körzeti orvosi ellátás idő- nak betegellátását. Az új, valamint a már szervezett / rendjét. állások betöltésénél megvizsgáltuk a körzetorvosok / A biztosított betegek ellátásának javitása érdé- kor-megoszlását: Öt) éven felül 117, 70 éven felül kében, valamint az orvosi munkafegyelem meg- 16 és 80 éven felül 2 körzetorvosunk van. Az év szilárdítása végett, rendszeresen ellenőriztük a kör- folyamán 3!) körzetorvosi állást töltöttünk be kór­zelorvosok keresőképesség elbírálásának módszereit, házakból vagy más munkaterületről átirányított, j<’»I­A fokozott ellenőrzést szükségessé tette az 1951-ben, képzett, fiatal szakorvosokkal, sőt 1955. év első hónapjaiban, mutatkozó munka- Körzetorvosaink munkájukat I 10 körzetorvosi fegyelem lazulás, melynek következtében felemelke- rendelőben és részben még magánlakásokban végzik. (lett a körzelorvosok által kiutalt táppénzes napok Az év folyamán a kerületi tanácsok, község­száma. Az adminisztratív intézkedések mellett, fejlesztési alapjukból, a II., IN'., XIII., XX. és a fontosabb feladatunknak tartottuk a körzeti orvo- XXI. kerületben, összesen 7 körzet orvosi rendelőt sok szakmai megsegítését. Kerületenként, sőt kör- létesítettek. /.etenként kiilön-külön foglalkoztunk egyes körzet- A XI., XIII., XVIII. es XXI. kerületben a orvosokkal és igyekeztünk diagnosztikai vagy terá- körzetorvosok egy részét bevitlük a szakorvosi / piás munkájuk hiányosságait kijavíttatni. Február- rendelőintézetbe és munkájukat összekapcsoltuk a tói kezdve hónaprói-hónapra javult a körzetorvosok bélgyógyász szakrendeléssel. keresőkepesscg elbíráló munkája, s 1955. év oszere, \ körzelorvosaink számszerű növekedése csak a körzetorvosok által táppénzben tartott betegek bizonyos mértékben enyhítette azokat a terheket, száma normalizálódott. Különösképpen segítette a amelyet az éjszakai és munkaszünnapi orvosi iigve­manka megjavítását a konzultatív felülvizsgálatok |et ellátása körül fennállanak. Minden erőfeszítésünk bevezetése és a reuma-felülvizsgálat megszervezése, ellenére sem tudtuk megvalósítani az ónálló munka­Kerületi egészségügyi osztályaink rendszeresen fog- szünnap! ügyeletet. A külső körzetek éjszakai iigye­lalkoztak körzetorvosainkkal és elősegítették az leiének jobb ellátása érdekében önálló ügyeletét orvos és a betegek közötti jó kapcsolat megterem- biztosítottunk a XVIII. és XII. kerületben’, mely lesét. lényegesen lerövidítette a kihívott orvos helyszínre Körzeti orvosaink diagnosztikai es terápiás érkezésének idejét. Nem tudtuk megoldani még az munkájának javítását segítette az orvos-továbbképző ,;v folyamán a XVI. és XVII. kerület állandó iigye­munka, amely kétirányú volt. Az Hgészségügyi letét,'‘telefon- és gépkocsik hiányában. Minisztérium által irányított, rendszeres, havon- A/ .. ka- (,s mullkaszünna|)i nyelet rendszer- / kent. továbbképző előadásuk anyagával szemben, u.K.llst u. következtében, naponta, fővárosunkban az egész év folyamán, sok esetben az a jogos eszre- -() körzetorvos egyhuzamban 3(1 órás szol­v 11"erül1 'rá. hogy az előadások largya. nem „alatl)1 kénytt,lcn teljesíteni, amely kedvezőtlenül olyanok, amelyek elsosoiban érdeklik korzetoiyi- lu-folyásolja gyógyító munkájuk minőségét. !•'. meg­samkal, eppen munkájuk közben adódó probk- lcr|K4éS mellett még sinrs megnvuglalóan biztosilva maikat tekintve. A vezető korhazak altul szervezett a , (,s „ ,,,,, k(,Z(llli orv;,si ellátás. c*s ellenőrzött rendszeres továbbképzés látogatott- .. , , , , , sága az év folyamán javult, hasonlóképpen a klinika- „l'!,rf° 1 01rv“sl h?loza !‘nk .'*» aa>af patológiai konferenciák látogatottsága is. ellátottságának összefoglal,.ja „tan. megalapithat­A szakmai továbbképzés másik módja helyi J"k. «ogy évfolyama,,, körzeti orvos. ellátásunk jellegű volt. Mendelőintézeteink belgyógyász fő- munkaminosego javult hrosodott a kapcsolat a orvosai, egyes helyeken pedig a kórházi osztályok lak,,ssa« cs, az “rysamk kozott, amely nem utolso főorvosai, rendszeres, szakmai megbeszéléseken hív- s,,rhan a rá'1' "Ikalmazasa je entosegenek Iák fel körzetorvosaink figyelmét diagnosztikai es Jóegniagyaraznsan es megértetésen múlott. A viszony terápiás hiányosságaikra. ‘Fokozódott a körzeti J«v«lasat b.zonyi ja az is, hogy az ev folyama., cs.jk­orvosok részvétele kórházaink és rendelőintézeteink 0" a ^"nszk-velck es növekedett az orvos, munkát által rendezett folyóirat ismeretelésen. Az év végén. pr,ekelo. dicsem észrevételek szama, az Orvostovábbképző Intézettel megbeszéltük szer- A főváros, és a kerületi tanácsok egészségügyi vezeti körzetorvosi továbbképzésünk rendszeréi és Állandó Bizottságai sokat foglalkoztak az ev folva­újtípusú tematikáját. mim a körzetorvosi munka feltételeinek és minősé­A kürzclorvosi munka minősége javításának Kének kérdésével. Az év végén központi vélemény­elengedhetellen feltétele, ügyviteli munkájuk ren- egyeztető negbeszélést tartottunk, ugyanebben a dezése. Ezen a téren mindössze csak a javaslattételig témakörben. Komoly fejlődésnek tartjuk a körzet­érkezliink el, gyakorlati eredményt elérni nem tud- “rvosi szakcsoport megalakulását, amely alkalmas tünk. lesz arra, hogy összefogja a körzeti orvosokban meg­A körzetorvosi munka mennyisége fejlesztése- !»•''« munkakészségel és azt helyes irányba terelje, ként 20 új orvosi körzetet létesítettünk és össze- Feltétlenül szükséges, hogy a közeljövőben hiva­1 kapcsolva a körzethatár-módosítással, javítottuk latos tagszámlálást végezzünk, mert ez a kürzet­II., 111., VII., VIII., XI., XII., XII., XIV., XVI., orvosi ellátás tervszerű megszervezésének első és leg­X., VIII., XX., XXI. és XXII. kerület lakosságú- fontosabb feladata. / / 3o

Next

/
Thumbnails
Contents