1956. január 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
120
I sének a megoldása húzódik. Nem találtunk még rá embert. Amit Diósadi elvtárs mondott, az a tanácsi törvény értelmében helyes. Szeretnénk azonban, ha a javaslatot előzetesen megvizsgálná a VB, mivel az Idegenforgalmi Hivatalnak igen fontos szerepet kell betöltenie és nem mindegy az, hogy ki lesz a vezetője. Sőt a Budapesti Pártbizottságban is meg kell beszélni. Elnök: Úgy látom, hogy az elvtársak elfogadják i \. az előterjesztést. Kalamár elvtárs azt mondotta, hogy szeretnék átcsoportosítani létszámukat. Kalamár elvtárs, hála az MT titkárságának, ezt már nem csinálhatod megj Bár Diósadi elvtárs a szabályokat kitünően ismeri és itt is felhivta figyelmünket a szabályokra, mégsem találtak módot arra, hogy megvédjék a tanácsokat ewy olyan jaY vaslattal szemben, amely az MT elé Került, amelyet mi nem ismertünk, ás amelynek értelmében január 1.-től kezdve sem te nem jren- delkezzel a létszámmal, sem mi. Hogy a kereskedelmi vagy az ipari osztály mekkora létszámmal dolgozik, az a miniszterre tartozik, a béralap is ott van és most kezdünk gondolkozni azon, hogy vagy mi miért vagyunk itt, vagy miért van az MT mellett egy tanácsi VB-k osztálya, amelynek az volna a feladata, ho^y a tanácsok és a VB-k érdekeit védje. Ezt viszont elfelejtették. Ha hazamegy Diósadi elvtárs, legyen szives emlitse meg Varga elvtársnak, ho^y mi lépéseket fogunk tenni, mert felmerül az a kérdés, ho_yha az osztály a minisztériumé, akkor miért a miénk a felelősség?! Ha az osztály létszáma a minisztériumé, és a béralap szintén, akkor miért vagyunk mi?! Megérjük azt u csodát, hogy proletárdiktatúra lesz tanácsok nélkül. Varga* Nem is áll az, amit -^iósadi elvtárs mondott, mert három rubrikával lejjebb meg az van, hogy ez alól kivétel van. /fZo \