1955. december 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

261

f kérdésével foglalkozott, amely föltétlenül fejlődül. & iauü#*., szik azonban semmiféle kezdeményezés a bűnüldözés elleni küzdelem ^ széleskörű feladattá tételében. Helyes lett volna a jelentésben a társadalmi tulajdon védelmének kérdésével is foglalkozni. Az ügyese- ■ ség munkájáról szóló jelsntést szintén nem tartja kielégítőnek, A je­lentésnek a napközi otthonokkal foglalkozó részénél komoly hiányoeEág- ként megjegyezte, hogy nen Megfelelő az ellenőrzés és néha egészen I felháborító jelenségekkel kell találkozni. A határozati javaslat | 4,/ pontjával kaposolatban javasolta, hogy ilyen irányi éazrevétale­I it a Fővárosi Tanács VB akár a Minisztertanáoshez. akár pádig közvet­I lenül az Bgazaágügyi Minisztériumhoz tegye meg, ahol az ilyen irányú ! munka gyakorlatilag már folyamatban ie van. Vajdai Lajosné a jelen­tés hibájaként jelölte meg, hogy igen sok, éa íöleg a műnkaslakta kerületekre jellemző problémát nen tárt fel mélyebben. Hibáztatta a Végrehajtóbizottságot, tag* sémát adott a jelsntés kidolgozásához, mert igy elsősorban arra próbáltak válaszolni és nsn a nagük sajátos problémáit tárták fel. Mint volt Ilii.kerületi lukós. ismertette a | kerületi oktatási osztály és a pedagógusok közötti túlzott barátke­í zó szellemet, amelynek következtében előfordult, hogy egy erüPeti | panaszt előbb elintijett a Fővárosi Tanáos VB oktatási osztálya, í mint maga a kerület, ahová tartozott volna. Javasolta a határozati javaslatok megvizsgálását abból a óéiból, hogy mennyiben alkalmasak a munka megjavítására. Rostás István ismertette a jelentés elkészí­tésének a körülményeit éa hangsúlyozta, mennyire nen helyes, hegy sgy önálló kerületnek a munkájáról szóló jelentés 5-6 szerv - eset­leges - átalakítása után kerül osak a VB elé, A kerületnnek a jelen­tésére előzetesen azt sem mondták. hogy jó, azt sea mondták, hogy valamit hagyjanak ki belőle, pusztám osak segitő szempontokat igye- | keztekadni hozzá. Egyetértőit azzal a bírálattal, hogy a Fővárosi S Tanács VB adett u„yan s tgitségst, de többet i.3 adhatott volna. Vélt— í ményt szerint a XIII.kerület lakossága a Tanáos működésűt megértés­sel kezeli, de s hatalmas kerületben igen mozgalmas az élet ei ennek megfelelően i hangulat is igen hullámzó, Sskkal többet kellene segí­teni a kerületi tanúostagokmak - a lakosság által felhozott - prob­lémáinak a megoldásában. Jegoe a kerületnek a kérelme az üzletháló­zat szélesítésére, az iskolák épitésére, A IlII.ker.Tanáoo Végrehaj- tóbizottságárnál politikai, sasrvezeti és vezetési tekintetben komoly fejlődés van, de általában a Pártnak az a nézete, Ho«y a VB vezetői nen eléggé rugalmasak és nen eleggé kollektiv a munkájuk, kall dolgozni, Takáoa Jenő alm WwTiw* tarozati javaslatokat át mutatott rá. “?íélyríi ?robl'*Áira nsn mindig helyes e^vüttmüKSÍISÍ t 5 í f^rendeltaegből adóié, tási rzerveivel! líírííétíloílí ^á?a 7B megjelenő ügyésgezol kapcsolatban is Kértí av?*'a VB-üléaeksn hasson oda, hegy a Fővárosi Tanárt, vi -í í? v^$rehajtóbizottpágot. résabb kc.po.eiSn lweí a tSáos^ak ereivel „ol * kerület nagyobb önállóeá >áv <1 í* í- után ar elnök lalkeztatásával bővitette a -jelenté. ft munkalrépesaégüek fog- milyen komoly mértekben javult a XItt Rámutatott arra,hegy tevékenysége. Hiányolta azonban, hSí'íoí^ífíiYi•Hwirző tf most folyó lakóbizottsá*i vAlasstfiLkKn í® jelentésben iake.,mó .u.ká3„ lt„ ISÍS&- tó I I -&2flb

Next

/
Thumbnails
Contents