1955. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
43
f i Kiegészítés nz 1955* háromnegyedévi gazdálkodásról szóló beszámolóhoz, A boszúmolójelentésben foglaltaiból tájékoztattam a Fővárosi Tanács VB oktatási, egészségügyi, népművelési, továbbá városrendezési- és épii 'szeti osztályát, A továbbiakban a beszámolójelentés tagozódá- sáviak megfelelően ismertetem az osztályok véleményét és azokkal kapcsolatos álláspontomat: I«-hoz Az oktatási osztály a gyermeküdültetési előirányzatok túllépésével kapcsolatos példával nem ért egyet. Az osztály szerint a túllépés oka nem az, hogy a költségvetésben megszabott feladatokon túlmenő kiadásokat teljesítettek, hanem azért állott elő, mert az alacsony költségvetési keretszámok miatt a tervezett létszámú gyermek élelmezésére szükséges összeget kényszerűségből kisebb összegben irányozták elő. Arra számítottak, hogy a hiányt a nevelőotthonoknál várható megtakarításokból fedezik. Az osztály indokolása nem fogadható el. Vagy az üdültetés beindításával egyidejűleg kellett volna póthitelt igényelnie, vagy a tervezett gyermeklétszámot megfelelően csökkenteni kellett volna. Egyébként módjában lett volna már a költségvetés összeállításánál a nevelőotthoni élelmezést alacsonyabban, az üdültetés élelmezését pedig magasabban előirányozni. II,-hoz Az egészségügyi osztály az 1 Z-os csökkentésre vonatkozó javaslat elfcé szitásének elmulasz tását nem tekinti szabályt alannak. Az osztály ezt azzal indokolja, hogy a minisztertanácsi határozat végrehajtásáról szóló pénzügyminiszteri leirattal egyidejűleg jelentette Baranyai elvtársnak, hogy az intézmények jelenlegi költ ségvetési ellátottsága mellett e rárolást nem áll módjában végrehajtani. A fentiekkel kapcsolatban megjegyzem, hogy az osztály j -leütése és saját véleményünk alapján a zárolással kapcsolatos nehézségeket a Pénzügyminisztérium tudomására hoztuk. Az ilyen észrevételnek azonban a minisztertanácsi határozat végrehajtására halasztó.hatálya nem lehet s ezért az osztály indokai nem fogadhatók el, kS • miig