1955. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

122

I ^ ^ egyesítést helyesnek tartjuk, de enelkül a profil nélkül. Döbrenteiné: Alapi elvtórsnak volt egy kérdése, amely két részre osztható. jelentésben csak példaképen van felhozva az V. és a XIX.kerületi eset, mert sajnos többről van szó. Ebben a két konkrét esetben a következő történt: A műszaki vezető nem festette be lakását. A vállalatvezető először aláirta ugyan, amikor eléjesették a lakás festésére vonatkozó iratot. Nem volt eléggé gondos és mechanikusan aláirta. Amikor azon­ban bejelentés alapján tudomásunkra jutott az ügy és amikor megvizs­gáltuk az ügyet, akkor a vállalatvezető visszavonta aláírását,Tény­leges festés tehát nem történt, A műszaki vezetőnek ez a ténykedése volt viszont az utolsó csepp^ abban a pohárban, amely azután kicsordult. Sajnos, nem lehetett a műszaki vezetőt fegyelmileg eltávolítani, mert olyan szabálytalansá- - got kö etett el, amely a fegyelmi vétséget nem meritette ki. Mégis fegyelmi vizsgálatot indítottunk ellene és alacsonyabb munkakörbe he­lyeztük, amelyet viszont nem fogadott el. Távozott állományunkból, le­I mondott állásáról. Megtörtént eezel a műszaki vezetővel az is, amit persze nem hagytunk annyiban, hogy az e gyik s zakszervezeti dolgozó lakását befek­tette és ezért kétheti jutalomüdulésben részesült, noha nem is volt szakszervezeti tag. Természetesen jelentettük a szakszervezetnek,hogy nézzék meg, hogy egyes szakszervezeti dolgozók, hogyan élnek vissza hatáskörükkel. Amikor a XIX.kerületi eset kitudódott, a vállalavezetőt és a műszaki vezetőt azonnali hatállyal felfüggesztettem állásától. A fe­gyelmi vizsgálatot lefolytattuk és az igazolta a szabálytalanságokat. Tulajdonképpen nem is 30.000 forintról van itt szó. A lakás MNDSZ-he- lyiség volt. A lakássá való visszaalakitás került 30.000 forintba költ­ségvetési hitelből. Miután pedig a lakást az ő részére kiutalták, még , 422- ____ » -3** ;■* -■ &&P

Next

/
Thumbnails
Contents