1955. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

63

§ i -18- ^ 'tto egyet fog érteni ez osztály is. Azonban ebben a vitában több olyan mellék- zönge is felszínre jött, amely nem tette lehetővé, hogy elég gyorsan ké­sz iteiik elő as anyagot, illetve azokat a szempontokat, amelyeket Földes elmondott, beledolgozzuk az anyagba, - bár igen sok belekerült azokból, amiket az állandóbizottság kifejezésre juttatott. Tehát a Végrehajtóbi- to zottság helyesen teszi, ha azt az álláspontot foglalja el, ho®r a határo­zatban kiegészítő részek szülessenek meg, amelyek|® ezeket a szempontokat szem előtt tartják* A békés együttéléssel kapcsolatban felszínre hozott nyuga­ti filmok vonatkozásában nóhh y kérdést szeretnék felhozni, abban a te­kints ben, hogy miért emelkedett a nyugati filmek látogatottsága^ nagyobb arányban, mint a hazai, vagy a szovjet filmekkel kapcsolatba! • Az a magya­rázat, hogy kevés uj és jé filmed készítettek, helytálló, - de ez egyút­tal arra is mutat, h gy sokkal több jó és elfogadható filmet kell készí­teni. De az is tény, hogy néhány olyan jé külföldi filmet sikerült behoz­ni, amelyek művészi produkcióknak számitunak éa politikai szempontból is a haladd filmek sorozatába tartoznak, - különösen néhány oloez és néhány francia filmre áll ez, amelyeknek sorába tartozik azJ&tfzönviz/Ts. Magam is megnéztem ezt a filmet, és helyesnek tartom, ha ankétet tar­tunk, mert van ebben a tekintetben mit mondani, hiszen nagyon sok pozitív, előremutató dolog van a filmben, - mondhatnám zömében inkább pozitívum, > mint nem, és n helyes volna ezt kipolitizálni a gyermekek éo a szülők felé ia. A másik kérdés, amit Földos elvtárs felhozott, hogy még nincsen jó proapagandánk. Bizony nagyon messze tartunk attól, hogy Jé propagandánk legyen, - éo őzt az apparátust, amely a film—propagandát óéinálja, alaposan meg kell nézni, mert az üzemek körüli filmproganda igen hullámzó. Nem jé azoknak a filmeknek a propagandája, amelyekhez az üzem kben árusítanak jegyeket, - viszont nehéz jegyeket kapni azokhoz a filmekhez az üzemekben, amelyek propaganda nélkül is mennek. Tehát ezen L ----------------------­v . ' ___________________________________3—fc-----------------------------------------------*-------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents