1955. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

26

i- 3 ­kisebb volt a betegek száma, A szükséges pó thitel 6.700 Ft, ad 8,/ b»/ A Város és Községgazdálkodási Minisztérium kollégiumának ha­tározata alpján tanulmányi bizottság utazik Csehszlovákiába as ottani gáztermelés, gázszolgáltatás és gázkészülékgyártás tanul­mányozására, Bartos István VB elnökhelyettes, a Budapesti gázszol­gáltatás és gáztermelés folyamatos ellátása és a távolabbi fclada- _ tok jobb megoldása érdekében a tcnulmányutra a főváros részéről Bar át h főmérnököt, a Közmű és Szolgáltatási Igazgatóság h« veze­tőjét küldte ki. Erre a célra a költségvetésben előirányzat nem áll rendelkezés re, ezért a feladat lebonyolítás áaoz 5.000 Ft pót- hitel szükséges, ad 9,/ a,/ Az Élelmiszeri pori Igazgatóságnak az 1955. ovi költségvetés összeállításakor még nem volt. a Minisztertanács által j óvóba/. ott létszáma é3 béralapja. Ennek következtében ez elkészítés időpont­jában az Igazgatóság létszáma még nem volt teljesen betöltve, amellett az áthelyezett dolgozók besorolása sem történhetett meg. A béralap és korpétlék végleges megállapításakor kitűnt, hogy a költségvetésben az illetményükre előirányzott összeg év végéig nem elegendő és ezért - a 6 %-os interkalárén belül - 31.500 Ft póthí te lrc ven s züks ég, b./ A költségvetés összeállításakor csak egy dolgozó 3 gyermeke " után számítottak c sál ádi pótlékot, A létszám jóváhagyása és feltöl­tése után még három dolgosé részére kellett 2-2 gyamok után oou- ládipétldkot kifizetni. Az igy felmerülő pothitel szükséglet 1.800 Ft-ot tesz ki, ad 10./ A Minőségvizegáló Intézethez évközben egy uj főmérnöki állást en­gedélyeztek. Az uj állással kapcsolatos illetmény kiadás 16,000 Ft-ot tesz ki. További 26.300 Ft póthitclre azért van szükség:, mert a költségvetésben előirt 6 %-os interkalárét nem lehatott betartani, cgyréa zt mert a dolgozók az átlagosnál ki3cbb számban voltak betegek, másrészt pedig az intézet valamelyik dolgozó hosszabb betegsége esetén helyettest alkalmazhat. Kérem a Végreha.jtóbizottságot, hogy a felsorolt pothitolcket engedélyezni szivoskedjók. to Budapest, 1955 . november hó 19, Varga István s„kr os ztály vez ető Láttams Baranyai János s,k© VB elnök h. < ■-áHŰÉ * ' té

Next

/
Thumbnails
Contents