1955. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
121
É m i -7 7 - I to végre a hivatalos szervek által megállapittassék te az általános város- rendezési terv. Meg kell jegyezni, hogy ebben a pillanatban ennek a jogi helyzete még nincsen véglegesen kialakulva, mert készül az 1950. évi 1. törvényerejű rendeletnek - amely a városrendezésről szél - a módosítása. Erről biztos tudomásom van, mert az utolsó szöveget olvastam, és ebbe a to kérdésbe mcdom volt belefolyni. Err'l a kérdésről tárgyalt a Minisztertanács is, és a Minisztertanács osak jogi megfogalmazásra adta vissza,ami meg ie történt, ügy értesültem, hogy a legközelebbi egy-két héten belül sz Elnöki Tanáos ki fogja adni azt a rendeletet, amely elő fogja irni, hogy miként kell egy városrendezési torvet megállapítani, illetve letárgyalni. Pontosan nera tudom, de úgy rémlik, hogy nagy vita volt ab- ( bán a tekintetben, hogy a városrendezési tervet a Tanács állapitJa-e meg. fo A régi törvény szerint igy volt, ée igy került be a 4&emberi ülésre. Miután azonban ezek a dolgok nem tisztázódtak, levettük és megállapítottuk a másik rendet. Úgy tudom, hogy a VB leaz hivatva megállapítani. Vita volt i tehát, hogy tanácsi, vagy végrehajtóbizottság! vonalon állapitsák-e meg. A törvényben az van, h g; a városrendezési programm megállapítása tanácsi téma, a másik pedig végrehajtási téma. Az első rész elintéződött már régen, - 1940-ben éa 1947-ben kialakult a városfejlesztési programm, és ennek alapján készült a terv, to Jelenleg ott tartunk, hogy a terv megállapítására volna szükség. Azt hinzem, nem kell bővebben fejtegetni annak fontosságát, hogy végre ezt a bázist megkaptuk. Az előterjesztésben a következők foglaltatnak! "A határozati javaslatban." - nem tudom, hogy miféle határozati [ javaslatban . . javasoljuk ..." - úgy látszik, hogy Preisioh "...annak kimondásén felül, hogy a Politikai Bizottság egyetért a Budapesti Pártbizottság, illetve a Végrehajtóbizottság határozatával, - java8ol- juk, hogy a t >rv legkésőbb 10 éven belül felülvizsgáltassák és a változott lehetőségeknek megfelelően módosíttassák. Javasoljuk az általános I 4U í •- ............------------------- J X I-Mmmm ». **»**, fc