1955. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
22
to- 7 anyagi lehetős gek között.1954.évben beruházás é3 felújítás céljára a FöMO-nak 3 millió forint állt rendelkezésére, 1955-ben már csak 5 millió, az 1956-os számok még nem teljesen kialakultak, annyi azonben már előrelátható, hogy meg kevesebb. Amennyiben ezen nem sikerül változtatnunk, a budapesti mozik erős állagromlása várható,ezenkívül a város számos helyén jogos elégedetlenség, amiért a környékbeli lakosság mozik igényét nem tudjuk kielégíteni. Osztályunk és a FÖMO a társadalmi mozihálózat fejlesztésével, ezenkivül bankkölcsönből több mozi helyreállításával igyekszik a legsürgősebb feladatokat megoldani. Feltétlenül szükséges volna ezenkivül az újonnan épülő lakónegyedek tervezésénél a mozik szükségességét is fi -yelsrcTbe venni. Egy másik súlyos nehézség, hogy nagyrészt a Népművelési Tatarozó Vállalat hibájából rendkívül lassú ütemben haladnak a mozi tatarozások. Jelenleg Í3 8 mozi -köztük három hatelőadásos- van zárva. Ez súlyos kiesést jelent a dolgozók filmmelvaló ellátásában és a bevételben egyar'nt. Irányítás.kapcsolatok. A FMO és osztályunk kapcsolata jó. Igyekszünk a vállalatnak minél nagyobb önállóságot biztosítani. Irányító tevékenységünk gazdasági téren megfelel", a politika, müsorpolitiká terén osztályunk nem tudja a szűk” 'yes segítséget megadni, a kellő ellenőrzést gyakorolni. Különösen amióta ^ társadalmi mozik is a Tanács ellenőrzése alá kerültek, érezzük feltétlen szűk'égességét egy filmelőadó beállításának, erre azonban jelenlegi lét számviszonyaink nem adnak lehetőséget. Kapcsolat az OMIuval a vállalat r száről a legutóbbi időkig túl intenzív és túl közvetlen volt. Az utóbbi időben azonban már helyes oárté- küvé alakult. Nem eléggé szoros -a filmclőadó hiánya miatt - a kapcsolat a OMI s osztályunk között. JQvult a FÖMO kapo30lata a MOKÍP-pel. ahol időközben sokkal tervszerűbbé vált a munka, egyre kevesebb az indokolatlan műsorváltozás. A képiakérdésekben fennálló viták/ sem szubjektív indítékún) a MOK P állásfoglaláséi döntően nyersanyag és valutag-zdálkodási okokkal teiporólatosak. Nem megoldott azonban a FÖMO és a kerületi Pártbizottságok, ton''crok, tömegsz-rvezetek viszonya. Budapest, 1953.november 15. *'* Láttái Rostás István sk. dr. Haán György 2 L a VB. elnökhelyettese ... _ ' ‘' • ^ osztályvezető 4 • ’ I ti _