1955. október 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

88

I I ti - 1 9 - j I 4 Ez együttvéve azt mutatja, hogy 15-18%-kal emelkedtek az útkarbantartási költségek. Vagyis: ha az 1955. évi költségvetési össze­geket tartanánk meg, akkor ez 18%-os csökkenést jelentene az útkarban­tartásban, pedig mindnyájunk előtt nyilvánvaló, hogy az utkarbantartá- , si összegeket csökkenteni nem szabad. Ennek alapján kérem, hogy a 9. oldal utolsó bekezdésében szereplő 6,45 milliós előirányzati összeg- emelést - amelyet a pénzügyi osztályis javasol - szavazza meg a VB. Ugyanakkor~a 10. oldalon felsorolt kerületi ut-kérelmek elutasítása is szerepel a VB elé terjesztett anyagban. Kérem a Végre­ha jtóbizottságot , hogy ne utasítsa ei ezt az összesen 6.1 millió forin­tos összeget, - de ne ebben a kerületi elosztásban szavazza meg, ahogyan itt szere epei, - mert például aránytalan, hogy a XI. kerület 5 millió forintot kér - hanem bizza ennek elosztását a Közlekedési Igazgatóság­ra. Csu abban a; esetben, ha 10. oldalon szereplő 6.1 millió forin­tot megszavazza a VB, akkor lenne az útkarbantartás 1956-ban az 1955 évi szinttel egyenlő, - éppen amiatt a 15-18 í-os áremelkedés miatt, amelyet uz i ént vázoltam. Kérem tehát a Végrehajtóbizottságot, hogy a 9* oldalon r szere elő 6.4 millió forintos, valamint a 10. oldaxon szereplő 6.1 millió forintos emelést - az útkarbantartási szint változatlanul tartása érde­kében - állapitea meg a Végrehajtóbizottság. Garamszegi : Hegedűs elvtárs a kérdésekre adott válaszában azzal indokolta meg az egészség gyi feladatok e./ pontjában foglaltak elutasítását, hogy a Minisztertanács a felújításokra határo- j zatban adott keretszámokat. Valóban, a Minisztertanács Utal adott karet­I számok kötelező erejűek, nemcsak a felújítások, hane- a beruházások té­rin is, azonban a Végrehajtóbizotts.á” nem egy esetben élt azzal a jogá­val, hogy ahol olyan indokok vannak, mint amilyeneket az egészségügyi osztály a maga műszaki és beruházási csop írtjára megállapított, azokat figyelembe kell venni. Természetesen nemcsak az egészség gyi osztályra áll ez a tétel, hiszen a felújítási kulcsokból adódó lehetőségek a VB előtt ismeretesek. Mégis megfontolandónak tartom ennek a 4ac millió fo- ____________________________gK_________________________________________________ N, I P* ^ rt . mr

Next

/
Thumbnails
Contents