1955. október 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
84
I I ti mint a felhasználás, igy tehát túllépés következett be. Az 1955.első félévi felhasználásunk 50 százalékos, tehát felhasználtuk az előirányzatot az első félévben. napköziotthonbeli étkeztetés előirányz' tában a tanulók nyári napközi tábori ellátása is szerepel és a „eretek kötöttsége miatt az idén jónéhány kerületből voltak olyan gyermekek, akik a táboroz ás bán rásztvettek ugj ,n, de az étkeztetésben nem vehettek részt. Jövőre ezt nem szabad megengedni, a 673 napköziotthon-c™oport figyelembevételével a normák szerint irányoztuk elő a többletet. A másik csökkentés volna az 1,550.000 forintos csökkentés az energia- és a tüzelőanyag-fogyasztás költségvetési előirányzatában. Ezzel összefüggésben jelentenem kell, hogy nécy évben minden költségvetésben a normák sz rint irányoztuk elő a költségeket, de a tényleges szükséglet, a tényleges felhasználás mindig lényegesen magasabb volt a normáknál és tulajdonképpen ; pénzügyminisztérium is minden évben elismerte a normák hibáját, mert minden évben engedélyezte z emelkedést tüzelőanyag beszerzésére póthittóként. \ t tol b *..«f> (* • • MnQp mr ■H*