1955. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

59

\ozay Létszám és A létszám és béralapgazdálkodás szabál^alansága az első "a^'f'áYeo- folyamán is több nehézséget okozott. Bár az elmúlt év aáo. novemberében a tanácsok gazdasági megerősítéséről megjelent minisztertanácsi határozat a létszám és béralapgazdálkodást* ről is tartalmazott rendelkezéseket, a vonatkozó végrehajtá­si utasítást a mai napig nem adták ki. Ugyanakkor előfordult például, hogy az Egészségügyi Minisztériumnak az alapbérek bejelentése,a Pénzügyminisztériumnak pedig az alapbérek rög­zítése tárgyában megjelent utasítása között nem volt megfele­lő összhang. Az utasítások nem sz bályozzák az egyes részlet- kérdéseket és félreértésekre adnak 1 hotőséget. Ilyen körül­mények között az egységes gyakorlat kialakitása r ndkivül nehézkes. ítéltét lenül szükséges, hogy az illetékes szervek rövid időn belül valamennyi részletkérdést felölelő jogsza­bályban rögzítsék a létszám és báralapgazdálkodá3 szabályait. A létszámgazdálkodás körébe tartozik a fővárosi ás kerületi tanácsok hivatali szervez tében május 1.-vel végr hajtott racionalizálás is. A racionalizálás során több felesleges állás megszüntetésével az igazgatási kiadások jelentős csök­kenését értük el. Az egyes k-rülati tanácsok végrehajtóbi­zottságai azonban rövid idővel a létszámcsökkentés végrehaj­tása után már létszámigényekkel jelentkeznek. Ez arra enged következtetni, hogy a k.riilsti végrehajtóbizottságok a meg­szüntetett állások kiválasztásánál nem mérlegelték kellően a megoldandó feladatokat. Véleményünk szerint módot kell adni a megfelelő átcsoportosításokra, ez azonban az igazgatási létszám ée rögzített béralap emelkedését nem vonhatja maga után. Ellenőrzés. Az első félévi ellenőrzési munka súlyos hiányossága volt, hogy a kerületi szakigazgatási szervek az intézmények vizs­gálatait elmulasztották. Ellenőrzéssel lényegében a pénzügyi osztályok és a központi szakigazgatási szervek foglalkoztak. A tapasztalatok azt mut atják, hogy a pénzügyi fegyelem nu g- erősitése tarén - bár az simult évvel szemben javulás tapasz­talható - még mindég nem értünk el kielégitő eredményeket. Általában m g ál la pit ható, hogy a szakmai tájékozatlanságból ™redő f.gyelemoértések száma csökkent do hiányosságokat ta­lálunk a hitelfelhasználások úa a társadalmi tulajdon keze­lése terén.- - ír ______ . . Mm * .. .» * 'A í- 5 ­I “ “ 1 n 1 .“ “■*..--""'"'fti*

Next

/
Thumbnails
Contents