1955. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

57

i i ti - to­- 3 ­megállapított termelési értéknek csak kb. 60 %-a volt szál­lítási szerződéssel lekötve és ennek következtében a kész- árukészletek a vállalatoknál felhalmozódtak. Ugyanakkor a termelés összetételében is ' olódás következett be. E vál­lalatok pénzügyi nehézségekkel küzdöttek és nyereségbefizeté­si kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni. As igazgatási ágazat bevételi tultijesitésének oka, hogy a folyó évi gaz­dálkodás megindulásához engedélyezett előleg itt került bevételezésre. A kerületi tanácsok első félévi gazdálkodása - mint a mellé - k ’j táblázat is mutatja - kedvezőbb volt«, A kiadásokat a VI. és X.kerület azért teljesítette túl, mert az ut karbantart ás i hitelek zömét az első félévben használták fel. Általában. A költségvetési gazdálkodásra áltálában kedvezőtlenül hatott az a körülmény, hogy a tervezés munkájára a folyó év első « felében került sor. Az előírárvz''tok végleges megállapít ásd- . rél a gazdálkodó szarvek csat* júniusban, tehát a félév utol­só hón,apjában kaptak értesítést. Emiatt a hit elöl; felhaszná­lását bizonytalanság jellemezte és ez egyes esőtekben túl­költekezést okozott. Az elmaradás különösen a hosszo.bb élő­ké szitást igénylő feladatoknál j . Isntkesett • /A vállalati kapacitáshiány mellett, es okozta a felujitási hitelek .'ala­csony bsszíga felhasználását„/ Ezt nagymértékben előidézte még az el . : félévben megoldandó egyéb feladatokkal járó munkatöbblet is, A félév folyamán került sor a költségvetés összeállítása m™llett a községpolitikai tervek is a község- f "le sztési alap költségvetések öeszeállitáraára. E fontos tervezési feladatok a gazdálkodó szervek figyelmét elvontá’- a költségvetés végrehajtásával és a végrehajtás ellenőrzésé­vel kapcsolatos tennivalóktól. Decentra- As ..lmult évben végrehajtott gre dasági dec entralizáció a mi«i anaiMMM* _rékté1.?.1—*. gazdálkodás eredményeinek javulásával járt. Megvalósult a pénzügyi és szakfeladatok ellátásának *gysége s ezáltal a gazdasági munka tervsz. rübbé , redmény. sebbé vált. A külön­böző munkák torlódása miatt azonban ,a kislétszámú - sok esetben egy vagy két főből álló - gazdasági részlegek a • HP \ _ _ . msLr ______________________________

Next

/
Thumbnails
Contents