1955. augusztus 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

175

l I-7°- j M i k ói Egy probléma van, amely ismétlődően felmerül minden tanácsüléssel kapcsolatban. Az lo99. rendelet szerint, de a tanácstörvény f szerint is a VB. a tanácsülésen beszámol a két tanácsülés között/időben végzett munkáj ©írói. Vitás kérdés, hogy ez miként történjék: vájjon önálló napirendi pontként, vagy bejelentésként, avagy pedig csak úgy, mint aho- *■" gyan az eddigi gyakorlat kialakult, hogy az ülést megnyitó elnök - aki egyben a tanácsülés elnökének személyére, valamint az elnökség személyi összetételére javaslatot tesz - kéri a beszámoló tudomásulvételét. Ez tu- lejdonképpen sem nem bejelentés, sem nem önálló napirendi pont, hanem na­pirend előtti dolognak lőhet számítani. Ez a kérdés nincsen tisztázva. A rro és kontra indokok alapján^az a gyakorlat alakult ki, hogy ezt a har­madik variációt kövessük továbbra is. A kerületekben önálló napirendi pontként szokták tárgyalni úgy, hogy a VB. elnöke kb. 15-2o perces ismer- •* tetés keretében számol be a VB. munkájáról. Ezt azért említettem meg, hogr ha ebben a tekintetben vita me­rülne fel, akkor egységesen tudjunk állást foglalni. Minthogy nálunk é- vente négyszer xxokaxs szokott lenni tanácsülés, ennek következtében egy- egy tanácgriilésnek a napirendje meglehetősen zsúfolt, és ha még emelnénk a napirendi pontok számát, ez azt jelentené, hogy a tanácsülést egy napon nem tudnánk befejezni, ami nem volna helyes. Ez az egyik indok. A másid indok az/, hogy ilyen gyakorlat alakult ki a magasabb szintű államhatalmi szerveknél is, és igy helyes, ha mi is ezt az utat választjuk. Véleményem szerint addig nem lesz járható az előbb emlitett két variáció, amig ülésszakra, vagy többszöri ülésre nem kerülhet sor. . Elnök: Eddig ezt a módszert alkalmaztuk, és komoly kifo­k gás nem merült fel ezzel szemben. D u n a i: Szeretném megkérdezni Mikó elvtáréól, hogy vélemé­nye szerint melyik gyakorlat a jobb, - és indokolt lenne-e tátérni arra a gyakorlatra, hogy egy szóbeli beszámolót tartson a VB. elnöke a VB. munkájáról. . . ra P- k l ——————* ■"■■■■ ..... mu ■ ■ ————...... * X. flip ‘ -tiíMBft ff • > ír

Next

/
Thumbnails
Contents