1955. augusztus 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
171
f ( - 66 - j A választásról szóló 9. törvény, amely most jelent meg# majd a 8. tvr., továbbá a miniszterelnöki utasítás szabályozza a választás módozatait. Törvény mondja,ki, hogy a megüresedéstől számított 2 hónapon belül a kerületeknél, - 3 hónapon belül pedig a Fővárosi Tanácsnál meg kell választani az uj tanácstagokat. Tekintettel arra, hogy a félév során 93 tanács- tagi hely üresedett meg, - a fővárosi tanácstagokkal együtt - ezért most már sürgősen - a kerületek sürgetésére is - ki kellett tűznünk a választás napját. Ez a törvényesség betartása szempontjából annyival is inkább indokolt, mert az üresedésben lévő 7 fővárosi tanácstagi hely közül több olyan van, amely a három hónapot jóval meghaladó idő óta van üresedésben, a kerületekben pedig 4»-5 hónap óta üresedésben lévő tanácstagi helyek vannak. Az utóbbi időben a jogszabállyal kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy vájjon a tényleges megüresedés időpontjától kell-e számítani a megüreeedést, vagy pedig attól az időponttól kezdve, amikor a tanácsülés határoz a megüresedés tárgyában. A Minisztertanácsban és az Elnöki Tanácsban is olyan álláspont alakult ki, - amely azonban Írásban nem nyert realizálást, - hogy a tanácsülés határozatától számitott 3, illetve 2 hónap az, amelyen belül,a választást meg kell tartani, vagyis a megüresedés időpontja a tanácsülés határozatától kezdődik. Tehát: a fővárosi tanácstagok esetében szeptember 5.-ével veszi kezdetét a megüresedés időpontja, és ettől az időponttól kezdődik a 3 hónap, a kerületekben nedig - minthogy ott a júliusi tanácsülésen határoztak a megüresedések tárgyában - a julius hónap megfelelő napjától kezdődik a 2 hónap. I Felmerült az a kérdés, hogy a 93*választási körzetben egyszerre^ vagy pedig lépcsőzetes időpontokban történjenek/fe választások. A kerületi váleményeket figyelembe véve az volt az álláspontunk, hogy a választáso- , kát egy napon kell lebonyolítani, tekintettel arra, hogy a IV. kerületben van 11 üresedésben lévő hely, a többi kerületekben 2-3-4 tanácstagi választásról van szó. Egy-egy kerületre tehát nem esik olyan nagyszámú tanácstag megválasztása, hogy ezt a munkát ne tudnák kellően előkászi. ________________________________________________________________fU ! ! íHP * '* I-