1955. július 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

172

"-"vfoéüBHb * >*«=•' •utó ♦ i- 4 ­lett megvizsgálni. Mivel a tanáosi törvény i« rögzíti, hegy Buda­pestnek utasításokat kiadni, a Budapesttől való megbeszélés nél­kül nem lehet, helyes volna, hogyha a VKGM kollégiumában ia részt venne a Fővárosi Tanács kiküldötte azért, hogy már tárgyalás köz­ben ki lehessen iktatni egy 03em<5 nehézséget, felhívta a figyelmet az 5./ határozati javaslatra, amelynek végrehajtása - a bizottság tapasztalatai alapján - feltétlemül szükséges volna, Gonda György elfogadta a VKGlI-re vonatkozó bírálatokat. de rámutatott arra,hogy mennyire ujszerüek a feladatok, amelyeknek a megoldására most a- lakult ki a megfelelő gyakorlat. Javasolta, hogy még ebben az év­ben a Fővárosi Tanáos VB és a VKGM tartson ogy közös vizsgálatot a kettős irányítás megvizsgálására, és azután kerüljön a vizsgálat eredménye a Végrehajtőbizottság és a Minisztérium kollégiuma elé. Pongráoz Iáimén elnöki összefoglaldjáhan a VB köszönetét fejezteid a biEcttsag Mindenegyes tagjának, de ránutatott arra iz,hegy a je­lentés néha szebb a valóságnál, például a kerületi VB éa a Főváréni Tanáos VB egyes osztályai tekintetében. A jelentés szerint a kerü­leti tanáosülések jelenlegi formája nőm alkalmas arra, he&y irányí­tást adjon a végrehajtóbizottságeknak. Ugyanez a helyzet a Fdváreal Tanácsnál iz. Módot kell találni arra, hogy a Tanács irányitó sze­repe jobban érvényesüljön. Sok Írásbeli utasítás megy ki a kerüle­teknek, de igen sok utasítás érkezik felsőbb szervektől a Fővárosi Tanácshoz is. Határozat: A Végrehajtóbizotts £g 562. 1./ utasitja hogy dolgossá ki a tanács­iHÉinyitó éi^SWfíflységére vonatkozó helyes Mód­szereket és javaslatait terjessze a Végrehajtó­bizottaág elé} Határidő: •ktdber^lö. Felelős: Mikó József. 563. ^./ ntasitja elnökét, hogy a szakigazgatási szervek működési éa ezervezeti szabályzatainak mielőbbi kiadása iránt tegye meg a szükséges intézkedése­ket és a szabályzatok Megjelenése után intézked­jék az azokkal összefüggésben álló és még tisztá­zatlan belső hatásköri kérdések rendezése tekin­tetében} Határidő; folyamatos. Felelős: Fangráoz Kálmán. 564, 3./ utasitja elnökét, hragy a minisztériumetaal valé ^ megfelelő együttműködés kialakítása érdekében tegyen előterjesztést a Minisztertanácshoz, a fő­városi szakigazgatási szervek és s koületi végre­hajtóbizottságok együttműködése tekintetében po­fa dig a VégrehajtébizattsághoEj Határiáé: szeptember 30. felelős: fongrácz Kálmán. 565. 4./ utasitja a titkárát, hogy a végrehajtóbizittság irányitó és ellenőrzé tevékenységér" von; tkozó, továbbá a szakigazgatási az ivek irányító és ellen­őrző munkájának megjavítására alkalmas helyes mun- kamódszereket dolgozza ki és javaslatát terjessze a Végrehajtébizettság elé} Határidő, október 30. a to n Éelelóe:~Miké József, A 7 / I \ __ _ ÍZ_ ft ftft

Next

/
Thumbnails
Contents