1955. július 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

9

i ti- 7 ­A kerületi iktatási osztályok a lka ima zási jogkörét a fővárosi okta = tási osztály a tanóv végén megvonja is központilag történi k az al­kalmazásra kerülő tanerők szétosztás'., a munkaadó kerületnek tehát nincs módjában felvenni az általa ismert, jel bevált szakembereket, ft fővárosi egészségügyi osztály a kerületi osztály javaslata ellené­re, sőt az osztály megkerülésé vei, kerületi körzeti orvosukat helye­zott lt más kerületbe v/XIII .kor ,/• ft XIII,kor. vé0rehajtóbizottsága előterjesztéssel élt a fővárosi egészségügyi osztály szociálpolitikai csoportja Dózsa Győrtty-uti munkásszállással kapcsolatos és a kerületi osztálynak adott utasítá­sa ellen, «z utasitást a kerület nem hajtotta vogre, az elő terjesz­tésre nem érkezett válasz. Hiba, hogy olyan esetek is előfordulnak, amikor a minisztériumok a fővárosi tanács megkcrü-lésevol közvetlenül intézkednek a kerületi szervek irányában, sőt arra is volt példa, hogy a kerületi szervek meghallgatása nélkül a minisztérium közvetlenül intézkedett a kerü­let irányitása alatt áll™, szerveknél /OM., belker,Min,, ííépmüv.Min J. 3j./ft vizsgált kerületek nézete szerint a kerületi szakigazgatási szer­vek önállósága a fővárosi vb. szakigazgatási szerveivel összefügg bős­ben még nem bontakozott ki teljesen. Lnnék okát többek között abban látják, hogy a helyi vállalatok és intézmények nem tartoznak a ke­rületi szervek irányítása alá, tehát nincs csajuk irányítani ezek mű­ködését ée személyzeti ügyeit. Ez a kérdés közelebbi megvizsgálásra * szorul, különösen az ingatlankezelő vállalatok, vegyesipari vállala­tok, továbbá a középiskolák tekintetében. Hasonló a Helyzet a szövet­kezetek vonalán io , községpolitikai távlati tervek kidolgozásában a kerületi szerveknek nincs elég önállósága, zavarokat okoz a IX,ke­rület szerint a közületi elhelyezési hatáskörök helytelen megosztása. A kerületi szakigazgatási sérvek hatáskörének megáll-.pitása a fővá­rosi szakigazgatási szór veké vei együtt a közeljövőben me.©, jelenő mű­ködési és szervez«li szabályzatokban fog megtörténni, Ezen a téren □a még számos hiba és helytelen gyakorlat észlelhető, 4 {/u végroha j t ólbizottság irányítása, ellenőrzése és ! felügy-ele te főként a köve ke ző Qudon érvényesül; i ri-a végreha jt .bizottság ülésein elhangzv irányelvek, a végreha j ttói- zottsig határozatta, a vb, elnöki, elnökhelyetteui és titkári utasí­tások, usz-tályvozotői értekezletek;- a végreha jt .bizottság ülésein a szakigazgatási szervek vezetői a szervet érintő napirendi pont tárgyalásun részt vesznek. L fővárosi szakigazgatási szervek tá jókoztat-ják a kerületi végre- ; ha jt jbizottságokat a kerü-leti szerveknél tapasztalt hiányosságokról, A szakigazgatási szervek vezetői a kerületi végroha jt. bizottságok ülésein ritkán vesznek reszt, Íó/Á fővárosi oz .kigazgStáfli szervek működésével szemben kifogásként je­lentkezett a kerületi végrehajtójbizotteágok részéről, hogy a kerüle­tűt érintő fontos kérdésekben nem hallgatják meg a kerületi végrehaj- tJbizottoágot, hanem megelégednek a kerületi szakigazgatási szervek vétle menyével. Ilyen pl. a hálózatfejlesztési terv, az uj intézmények P I X ír

Next

/
Thumbnails
Contents