1955. július 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

16

sen a módszertani kiadványokkal non ér célt. A gyakorlati,-személyes segitséget egyébként mindenütt igénylik a központ részéről™ Meg kellett állapítani, hegy a VB elnökhelyettesek mind­két kerületben szívügyüknek tekintették a népművelési osztállyal való foglalkozást, de még sincs annyi idejük, hogy a kevés, de lelkes tö­rődés pótolhatná azt a segitséget, arait a kerületi népművelési osztá­lyok a Fővárosi Tanács népművelési osztályától várnak* Feltétlenül szá­mításba koll itt venni azt, hogy a kerületi népművelési osztályokon szép számmal vannak olyan dolgozók, akik ugyan igon törokvőek, de fel­készül tségük-ndg nem elégséges a reájuk háruló igon nagy feladatok elvégzéséhez* A kerületi népművelési osztályok keveslik a Fővárosi Ta­nács népművelési osztályvezetőjével való közvetlen személyi kapcsola­tot* Az osztályvezető látogatásait inkább formai jellegüeknck látják™ A központi osztályvezetői értekezletek h° adnak is néhány helyes szem­pontot a kerületek munkájához,-melyek nindoncsotro hasznosaknak bizo­nyulnak# do mégsem elégségesek, 5. Ami a fegyelem kérdését illeti, megállapítható, hogy Haán elvtárs vezetése óta ez az osztályon negszilárduLóban van. Külö­nösen megnyilvánul ez a határidők betartatásában* A népművelési osztályon egyébként az a rend, hogy a dolgozók kötelesek minden nap reggel 1/2 9 ára előtt a jelentkezési ivet aláírni, amit az osztályvezető, v*gy helyettese ellenőriz. Az :gyik vizsgálati napon - junius 15.-ón - reggel 1/2 9 .. érakor 17 dolgozó nóg nem irta alá a jelentkezési ivet, A titkárnő elő­adása szerint ennek az volt az oka, hogy az ivet vélotlenül oltetto s osak későn találta neg. A vizsgálat megállapítása szerint - bár egye­sek szabadságon voltak - , mégis többen 1/2 9 ára után érkeztek meg nunka he1yükr e « Az utóbbi időben az osztály felügyolete-nlá tartozó in­tézményeknél sorozatosan történtek szabálytalanságok. Ezek leleplezé­sében minden bizonnyal komoly érdeme van az osztály gazdasági csoport­jának is, de mégis feltehető, hogy ezek a szabálytalanságok főként azért fordulhattak elő, mert a gazdasági csoport csak ritkán ellenőr­zött* A , ?/.. :o- í cs <-1. i .. -iysn raé'oz .v t ..i . tv-- a.\c\ kidol­gozni a kerületek számára, amiknek segítségével azok megtanulhatták /fe ■ I * - 1 5 - *

Next

/
Thumbnails
Contents