1955. június 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

87

§ TO ] 4 - 39 - ; r ' mint a vezetőségi üléseken feltúrták ezeket a hiányosságok; t,Laka­tos elvtárs elfogadta azokat, de sok esetben nem magáit rájuk kellő­képen, így az következett be, hogy összegyűlt a sok hiba és azokat nem javították ki. Az alapsserv vezetősége a mai VB-ülésen sokat tanult,- ée a továbbiakban még következetesebben hurcol, ezeket a hiányosságo­kat f- felsőbb szerv elé viszi és nem hagyja, hogy azok igy össze­gyűljenek. Hiba volt az alapszerv részéről,hogy ezt nem tette meg,- de azért az itteni VB felé és a Budapesti Párt-VB felé is megtet­tük az észrevételeinket ezekről a hiányosságokról. B i r k é s t .Alapi elvtárs javaslatával kapcsol; tban van egy észrevételem. A földművelésügyi minisztérium termelőszövetkezeti főosztálya, valamint a SZÖVOSZ együttműködése nyomán most már reali­zálódik a budapesti elárusítóhelyek ellenőrzése. Az ellenőrzés mun­kájában elengedhetetlenül szükséges lenne az, amit Alapi elvtárs javasolt* a VB keretében a főosztály részéről bek pcvoiódni. Ak ed­digi tapasztalat azt mutatja, hogy bőven akid „avitani v? ló. Tényleg folytatnak kereskedelmi tevékenységet is u termelőezovetkoretek el­árusító helyei, holott erre a termelőszövetkezeteknek rendelet ér­telmében ninoeen joguk,mert osak a saját termelvényeiket árusíthat­ják éo semmiféle adás-vétellel nem foglalkozhatnak. A 3ZGV03Z keres­i kodolmi ellenőrző tevékenysége nyomán már van bizonyos javulás,azon­ban szükséges lenne rövid időn belül az összes árusitóhalseket felül­vizsgálni, hogy atovábbiak során a még meglévő hibákat gyökeresen ki lehessen javítani. A mezőgazdasági osztálynak az ide történő bekapcsolásával azonban alaposan vitában vagyunk. A budapesti mezőgazdasági osztály ebben a vonatkozásban komolyabb segítséget nem adhat azon túl,hogy az elárusító helyekkel rendelkező termelőszövetkezetek névsorét rendel- kezésre bocsátja, - mert hiszen az 6 feladatuk nem ezen a vonalon van. Az ellenőrzésre megvannak az illetékes szervek. * \ i mm l* _ ro . f _________- ___

Next

/
Thumbnails
Contents