1955. június 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

52

' _ r n tó I y ' Mit < s I ú* {■■ ■ ■ Tisztelt Végrehajtóbizottság ! ?/«•» % i i i tt \ Az állami ingatlanvagyon kezelése, nyilvántartása és elidegenítése teréVi több osztály intézkedésében hibák merültek fel azért, mert az ingatlanok kezelésével a tanácsi apparátuson belül több szerv foglalkozik anélkül, hogy a hatáskörök elhatárolása és az együttműködés szabályozása megtör­tént volna. A legtöbb hiba pedig éppen abból származott, hogy rz egyes osztályok az ingatlanok elidegenítése alkalmával nem vették figyelembe 1 a városrendezési tervet és olyan ingatlanokat adtak kárt; tanításul vagy adtak el, amelyek városrendezési szempontból más célra voltak fönntartva. A 47/1954. /VIII. 1./ ÜT. sz. rendelet szabályozta nz állami tulajdonban lévő kisebb házingatlanok és üres beltelkek /házhelyek/ értékesítésének kérdését. E rendelet m:oiliapitotta, hogy mely ingatlanok tartoznak a pénzügyminiszter, a város- és községgazdálkodási miniszter és a földműve­lésügyi miniszter hatáskörébe, A minisztertanácsi re-ndelet intézkedései­nek érintetlenül hagyása mellett as osztályok működésében lévő hibák ki­küszöbölése vált szükségessé és ezért a.z egyöntetű működés érdekében in­tézkedés-tervezetet készítettünk. A tervezet értelmében a város kül- illetve belterületén fekvő bérbeadás utján hasznosított állami tulajdonban lévő házingatlanok kezelése és el­idegenítése - ide értve az államosított ingatlanokat is - továbbra is a Lakásgazdálkodási Igazgatóság, a be nem épi tett beltelkek, vagyis az • épitési övezetbe eső üres telkek kezelése és nyilvántartása az I. /pénz­ügyi/ osztály költségvetési csoportja - az ügyrend életbeléptetésével n VIII. /városrendezési és építészeti/ osztály - hatáskörébe tartozik. A mezogazdusági használatra, fenntartott területen fekvő, vrgyis az épitési övezeten kivül fekvő ingatlanok kezelése, átruházása és nyilvántartása továbbra is a. mezőgazdasági osztály hatáskörében marad. A tervezet értelmében ezután ingatlan elidegenítése alkalmával valamennyi illetékes osztály köteles r VIII. /városrendezési és építészeti/ ■osztályt megkeresni és kikérni a véleményét a.tekintetben, hogy az clidegeniteni kivánt ingatlan nincs a városrendezési tervek szerint más célra kijelöl- ve. Az illetékes osztályok csak abban az esetben intézkedhetnek nz ingat­lan ^elidegenítése vagy használatba adása iránt, ha a. VIII, /városrendezé­si és építészeti/ osztály városrendezési szempontbél ez ellen nem emel kifogást. Ugyancsak kötelesek az osztályok az elidegenítéshez ós kczelés- bendashoz szükséges okiratok elkészítése és az illetékes birÓ3ág, mint tkvi hatóság megkeresése céljából a III. /igazgatási/ osztály jogi cso­portját megkeresni, Ezalól csupán n mezőgazdasági osztály és a kösülete­két elhelyező csoport kivétel. Az intézkedés-tervezettel kapcsolatban az érdekelt osztályok vezetői ész­revételeket tettek, ezeket az észrevétel két részben figyelembe vettük az intézkedés-tervezet elkészítésénél. így kiterjesztettük a városrende- í zési osztály^véleményének kikérésére vonatkozó kötelezettséget a TIII0 /városrendezési és építészeti/ osztály javaslata alapján a. közületeket 1 elhelyező csoportra is* Elfogadtuk a mezőgazdasági osztály vezetőjének [ azt az álláspontját, hogy az ingatlant juttató véghatározatta], nem szük­séges a III. /igazgatási/ osztály jogi csoportjának megkeresése. Helyes­nek találtuk a Lakásgazdálkodási Igazgatóság vezetőjének azt az állás­pontját, hogy az osztályok közötti véleményeltérés esetén ogy elnökhe­lyettes döntsön. így került be a. tervezetbe az a rész, hegy véleuényeltó- - rés esetén a VIII „ /városrendezési és építészeti/ osztály felett felügye­letet gyakorló elnökhelyettes elvtárs intézkedik, I I b _ ír _

Next

/
Thumbnails
Contents