1955. június 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

40

...ró .. ©. ró'refojro *for . -• | i- 2 ­Az a probléma ugyanis- hogy az É,T,I. laboratórium kazánhásából, vagy külön kazánházból fütsük a lekét el epet, ^szintén nem lehet aka­dálya az épületek befejezésének annál kevésbé, mert központi fűtés esetén is - a rendeletek szerint - keményt kell beállítani minden lakásbao Frey elvtárs végül azt adta meg az épitkezés leállításának okául, hogy az nem volt a tervükben, s elsősorban azokon a helyeken kel­lett az építkezést folytatni, amelyek a tervben benn voltak, pl. Albertfalván. Ez a kifogás sem fogadható el, mert nyilvánvaló, hogy az épitkezés azért nem volt benn a tervben, mert azt az építtető Építésügyi Minisztérium ide ném vette bele. A XI.kér,Tanács megállapította, hogy az épitkezés leállítása a ke­rületben nagy felháborodást szül, a kerületi dolgozók körében el­terjedt az, hogy az építkezést azért állították le, mert a lakások nem az É„M. dolgozói számára épülnek. A VB. tagok hozzászólásai szerint tanácsi beszámolókon és más értekezleteken a dolgozók ál­landóan felvetik ezt a kérdést. A Xl.ker.Tanács VB. elnökhelyettese összefoglalóul kifejtette a Végrehajtóbizottságnak azt a véleményét, hogy az építkezést tovább kell folytatni és még ez évben be kell fejezni. Ennek alapján a Végrehajtóbizottság olyan határozatot hozott, amelyben elnökhelyet­tesét utasitotta, hogy forduljon átirattal a Fővárosi Tanáos VB- hez, hogy kövessen eí mindent a felsőbb fórumoknál az épitkezés továbbfolytatása érdekében, továbbá hogy az értekezlet jegyzőköny­vének 1 példányát küldje meg as Állami Ellenőrző Központhoz* Budapest, 1955. junius 6. Fehér László s.k® osztályvezető helyettes Láttam: Bartos István s.k. v.b* elnökhelyettos "■* «?

Next

/
Thumbnails
Contents