1955. április 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

116

I > Az irányárak megállapításánál igénybe kellene V9nni s Kossuth-rádiót. Meg kell oz rvezni a megfelelő ellenőri hálózatot, amelynek köteles­sége figyelemmel kísérni, hogy a szocialista kereskedelemben miképen kezelik az árut. Foglalkozott as őstermelők védelmének kérdésével io. Hozzászólásában nem helyeselte a vagyonőrség felállítására tett javaslatot. Garamszegi Jánoa javasolta, hogy a Végrehajtóbizottság hozzon határozatot a vendéglátóipar igényeit kiszolgáló elosztóhely rendbehozatalára, mert„a ielenlegi elosztóhely állapota életveszélyes. s Így az SÜétMfcéaéatéőfcifc*!•* tudja majd a vendéglátóipar igénye­it kielégíteni. Sealai Lászléaz áru átvételének megszigorításáról 63 a ozúlaliata vagyon kdeiméről beszélt. Javasolta, Hogy a végre­ha jtóbizottság ne vegye le napirendjéről a fegyveres őrség felállí­tásé nők ügyét. Foglalkozott a kereskedelmi dolgozók hiányos politi­kai növelésével, valamint azzal la, hogy a bérezés igen elmaradott ezen a t rileten. Laozó László a Vógrehaitóbizettsig segítségét kér­te ahhoz, hogy elsősorban a termelőszövetkezeti gépkocsik közleked­hessenek körzetátlépési tilalom nélkül. Rámutatott*arra is, hogy az őstermelői felhozatalt nagymértékben gátolja az a körülmény is,hegy a 25$-oe vasúti kedvezményt eltörölték. A Nagyvásártelepen felállí­tandó vagyonőrség kérdésében csatlakozott a Somlai László által tett javaslathoz • Végezetül javasolta egy seprőgép beszerzését, mert en­nek a segítségével - a jelenlegi kis létszám mellett is - lehet tisztaságot tartani. & N&gyvásártelepen. Nemes Béla a Végrehajtóbizott­ság figyelmébe ajánlotta az anyagi érdekvitaég fokozását nemcsak lefelé, hanem felfelé is. Pósfai Imre helyeselte a felvásárlási ée fogyasztói árak kialakításúval kapcsolatban a rádió közlések rendsze­resítését. Hozzászólásában rámutatott nrra, hogy a szállítási viták egyik alapkérdése u vasúti szállítás. .4 ILiV—val folytatott tárgyalá­sok rdokében, hogy az áru éjjel 2 éa 5 óra között érkezzék meg - ner.i vezettek eredményre, telkit a szállításokat az eddiginél bagyobb mértékben kell a gé kocsi szállítások felé terelni. A KPM autóközlekedési főigazgatóságával ilyen értelemben folytetitt tár­gyalások azonban ugyancsak nem vezettek eredményre. Szükséges volna a Végrehajtóbizottság támogatása ebben a kérdésben a közlekedési szerveknél. Határozat r A Végrehajtóbizottság 296. 1./ az előterjesztést elfog dja és utasítja az V. /torerke­delmi/ osztályt, hogy a./ a Nagyvás árt el epriek, mint önálló elszámoló egységnek a Fővárosi Tanács VB Csarnok- éo Piaci Vállalata keretében való működését regie-jelleggel biztosítsa; b./ továbbá jóváhagyja, hogy e Nagyvásártelep területit és létesítményeit közterület hasznosítás formájában hasznosítsa, a VB Csarnok- éc Piaci Vállalata, az előterieoztésben foglalt árak alkalmazásával; Határidő: ■ VLelősV Sándl Sándor. 297. 2./ ut oltja elnökét, hogy a Nagyvásártelep 21 tagú fegy­veres őrségére tegyen előterjesztést a belügyminiszter­hez. Egyben utasitja a kereskedelmi osztály vezetőjét, , ^ x hogy a BM döntéséig, 5-6 főből állé őrséget válogasson i \ (o ki,akiknek támogatására a BI.I budapesti főosztálya veze­tője őrszemet bígtositl *—rá- —— Határidő: f , rinT ir.nmöw é3 Sásdi Sánder. ■BT • <a» * ■ «* tt 4 Ífata. \ \

Next

/
Thumbnails
Contents