1955. március 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

77

j j -11 - ,3 ■ így arra hagyatkoatünk, hogy az egyes kerületekben aszerint ment a kulturális munka, hogy a népművelési osztályvezetők jóviszonyt tudtak-e kialakítani az üzemek vezetőivel, vagy sem. Központi uta­sítás formájában nem tudtunk eredményt elérni az üzemek kulturális munkája terén. Hogy milyen miisorszámokat kívánunk adni az üzemeknek? Éppen itt van a mi kulturmunkánk legnagyobb hiányossága. Azokban az üzemek­ben, a.elykben azelőtt a munkás-szinjátszó csoportok a polgári izlés elleni haro élenjárói voltak, most éppen az ellenkezőjét látjuk: ép­pen azok kívánnak elsősorban qperetteket éc hasonlókat elő;.áni az üze­mekben. Annak következménye ez, hogy ideológiai vonalon nem állottunk lábunkon elég szilárdan és nem figyeltünk fel idejében erre a veszély­re. A polgári izléc igy helytelenül igyekezet# befolyásolni a munkás­osztály egyrészut. azt osak úgy tudjuk visszaszoritani, ha mind a hivatásos területen, mind a műkedvelői vonalon sokkal „rő teljesebb müsor-politiküt követünk es az uj magyar darabok népszerűsítése mel­lett szovjet és népidemokratikus dar bök bemutatásával igyekszünk ezt az irányz; tót visszaszoritani. Színházaink területén - azt hiszem - hogy megindult most az errevonatkozó változás és reméljük, hogy ápri­lis 4.-ig sikerült m-gtöriiünk ezt a merev álláspontot, amelyet a szinházak bizonyos fokig anyagi okokra hivatkozva képviselték. Remél­jük, hogy sik rül megtörnünk és ezzel példát mutatunk a munkásszin- jütsz ásnak. Továbbá a Népművészeti Intézettel ko ösen tervbevettük eg.v munkásé z in játszó stúdió felállítását: igy kivánjuk elérni, hosy j a munkásszínjátszásban való döntő javulással a színházak müsorpoliti— kájára is hassunk. | Garamszegi elvtárs azt kérdezte, ho® mit tettek a kerületek­ben azért, hogy ne cseréljék ki az elvtársakat. Azt hiszem, hogy Szőnyi elvtárs jobb feleletet tud majd adni erre a kérdésre. Mióta itt va­gyok, felmertük a helyzetet, amit egyébként az is szükségessé tett-, mert a népművelés vonalán megjelent a szakmai minimumr'l szóló rendelet, amely az osztályvezetőktől egyetemi, illesőle- főiskolai veszettséget — -----------­Y <uííj—P * «** -

Next

/
Thumbnails
Contents