1955. január 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

61

° > I ‘ az es#t, hogy a döntőbizottság egy konkrét ügy kapcsán felismeri, hogy itt- operatív intézke-dést kell hozni, dzt meg is teszi, de ugyanakkor az ügy érdemében is határozatot hoz, - holott a helyes eljárás az volna, hog y az operativ intézkedés meghozatalát egy közbenszólő határozattal mondja ki, az ügy érdemének kivizsgálását pedig egy másik tárgyalásra tartaná fel. •“■érem, hogy ezeket a szempontokat a döntőbizottság ^ mérlegelje. J u n g e r : Az állami bőr- és szőrmeipart képvise­lem a döntőbizottság előtt. 1954-ben kb. 35O ügyünk volt a városi döntő­bizottságnál, tehát elég sok esetben fordultam meg a döntőbizottságnál, és igy módomban van a munkájáról érdemben nyilatkozíii. Mielőtt azonban nyila tkozom, ezt megelőzően megköszönöm a VB elnökének, hogy bennünket a mai ülésre meghitott. Úgy vélem, hogy azáltal, hogy bennünket, tanácson . kiv'ili jogászitokat is belekapcsolt a VB munkájába, annak a célnak az el­érésére törekedett, hogy közös erőfeszítésekkel igyekezzünk a döntőbizott­ság munkáját elősegíteni. A döntőbizottság nekpnk több esetben segítséget nyúj­tott. A jelentés konkréten is említi a pécsi bőrgyárnak a Szellőzőmüvek­kel kapcsola-tos ügyét, amelyben elég drákői módon lépett fel a döntőbi­zottság. De voltak más ilg e nk is, amelyben a döntőbizottság vezetőjé­- tői komoly segítséget kaptunk. De komoly kifogások is merültek fel a döntőbizottság működésével szemben. Az első az, hogy túlzottnak tartjuk a meghagyásos ügyek számát, ami az ügyek egyharmad részét teszi ki. A meghagyásos eljá­rás formális jellegű, a feleket nem hallgatják meg, és a döntési nagyon sokszor az anyagi igazság rovására megy. Az a kérésünk, hogy a megjchagyá- sos eljárással elintézett ügyek számát igyekezzék a döntőbizottság a mini­málisra szorítani. Ebből adódik a sok felülvizsgálat, - és ha ezeknek egy része nem is vezetett eredményre, az szintén a felülvizsgálattal kapcsola­tos jogszabályoknak tudható be, amelyek meglehetősen megnehezítik a hozott döntés megeemmifcitését, - nem pedig annak, hogy a felülvizsgálattal élőknek £4 _______________________ ___________________________ 'te 1" - -

Next

/
Thumbnails
Contents