1954. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

. a $ J • * BEJELENTÉS az 1954-rben megtartott Budapesti Helyi ipari Vásár tapasztalatai­ról és az 1955* évben megrendezendő Budapest! Helyi ipari Vásárról. I. « A Végrehajtóbizottság folyó évi április hó 25.-én kelt határozata alapján junius 12-21.-lg megrendeztük a Budapesti Helyiipari Vá­sárt, A vásár megrendezésével az volt a célunk, hogy bemutassuk Bu­dapest dolgozóinak, Pártunk és Kormányunk vezetőinek, milyen ered­ményeket ért el a helyi Ipar a kormányprogramm óta, a lakosság több és jobb minőségi) közszükségleti cikkekkel való ellátása terén. A vásár azt e célt Is szolgálta, hogy a látogatók jobban megismer­jék a helyiipar terme Ivényelt, feladatát és jelentőségét. Számol­tunk azzal, hogy ez előnyösen fog hatni a helyllpar előtt álló egyes problémák megoldására és növelni fogja a helyllpar megbecsülését, A vásárt az első terv szerint május hónapban kívántuk megrendezni, A Földmüvelésücyl Minisztérium azonban nem Járult hozzá a Centcnná- rluml és a Szovjet pavl Ilonnak a Tanács részére való átengedéséhez. Indoki A két pavlI Ion lebontását és a mezőgazdasági vásár területé­re való áttelepítését azonnal megkezdik. A bontást azonban csak ju­nius közepén kezdték el. Az F.M. eljárása sok nehézséget és költség- többletet okozott. A rendelkezésünkre bocsátott Petőfi pavlIlon területe egymagában nem volt elegendő, ezért a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonát képező előregyártott Ideig I enes^pavi I Ionokat kértük kölcsön, ,\ vál­lalatok, szövetkezetek és kisiparosok lelkesen vetlek részt az épít­kezés, dekoráció határidőre való elkészítésében. A vásár iránt a helyllpar mindhárom szektorában Igen nagy érdeklő­dés mutatkozott. Helyhiány miatt 'azonban a jelentkezők Igényűit nem tudtuk kielégíteni. A vásáron ezért szűkén elhelyezve 237 egy­ség vehetett részt, 63 vállalat, lo9 szövetkezet és 65 kisiparos. Ez a budapesti helyi Iparnak - a kisiparosokat nem számítva - nem egészen 1/3 része. A vásár 9.6oo m2 területen volt megrendezve. Ebbő! l.5oo m2-t a 5/ i fS ^" — . \

Next

/
Thumbnails
Contents